A Magyar Labdarúgó-Szövetségben elkészítették a 2017/18-as Magyar Kupa 1. fordulójának párosításait.

A Magyar Kupa első fordulójában idegenben kezdünk az NB III-as Mórhalom VSE csapata ellen.

A mezőny már az első fordulóban teljes, a 12 NB I-es és 20 NB II-es klub mindegyike pályára lép. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, minden esetben az alacsonyabb vonalbeli csapatok a pályaválasztók, az első- és másodosztály együttesei kiemeltek a sorsoláson, így nem kerülhetnek össze.

Az mlsz.hu szerint a forduló küzdelmeire szeptember 20-án, 15 órától kerül sor.

 

Hajrá Budaörs!


A klubról röviden

BSC 1924 Futball Kft.

A labdarúgás a legnagyobb múlttal rendelkező budaörsi sportág, hiszen 1924 óta van hivatalosan foci Budaörsön. A klub alapítását követő években a csapat leginkább járási és megyei tornákon szerepelt, és az azóta eltelt 90 évben sok bajnokságban is játszott a Budaörs. 2016 novemberétől Bognár György és csapata segíti a felnőtteket az NBII Markentil Bank Liga bajnokságban. A felnőtt futball mellett a klub nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás fejlesztésre, hiszen korosztályos csapataink indulnak sikeresen az NBII-ben.

Következő meccs

Kiemelt támogatóink

Online olvasóink

Oldalainkat 75 vendég és 0 tag böngészi

Házi Góllövőlista

Keress híreink között