Czvitkovics Péter szabadrúgása döntött.

A Merkantil Bank Liga 18. fordulójában Szolnokon lépett pályára csapatunk. A második félidei játékunknak köszönhetően megérdemelten hoztuk el a három pontot, a jó erőkből álló Szolnok otthonából.

Mindkét együttesen látszott az első percektől, hogy jól felkészült a másik csapatból. A játékvezető engedte a kemény játékot, a szolnoki játékosok több alkalommal is veszélyesen használták a könyöküket. Wild Tamással szemben kétszer is, amit számon is kért a játékvezetőtől, reklamálásért Wild kapott sárgalapot végül.

Többnyire mezőnyben zajlott a játék az első félidőben, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 23. percben Deli és Horváth Emil összjátékát követően lőtt kapura Deli, lövése nem sokkal kerülte el a bal kapufát. Három perccel később Sajbán Máté forgolódott a tizenhatoson belül ezzel lerázva két védőt, lövését Hrabina védte.
A 35. percben a hazaiak is veszélyeztettek. Jaserevic kapott remek indítást majd egy csellel került lövőhelyzetbe, lövése a kapu bal sarka mellett ment el.                A 38. percben Jaserevic fejesét védte hatalmas bravúrral Kemenes.

A 43. percben a szolnokiak korábbi kedvenc játékosa, Lengyel állt a labda mögé 20 méterre a kaputól, tekerése a jobb felső sarok mellett ment el centikkel. A félidő végén Deli és Sajbán Máté előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám a lövésük elkerülte a kaput. Így gólnélküli döntetlennel mehettek a csapatok az öltözőbe.

Félidőben cserélt csapatunk, Sajbán Miklós helyére, Czvitkovics Péter lépett a pályára. A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, Kemenesnek kellett több alkalommal védenie. A 73. percben Czvitkovics Péter villantott egyet. Lendületből tört a hazaiak kapujára, két-három védő között szlalomozott végig, végül csak szabálytalanul tudták megállítani 20 méterre Hrabina kapujától. A megítélt szabadrúgást maga a sértett, Czvitkovics végezte el, és könyörtelenül, a szemmel asszisztáló Hrabina kapujába varázsolta a játékszert.


A hazaiak a 78. percben közel álltak az egyenlítéshez, ám ezen a napon Kemenes Szabolcs eszén nem tudtak túljárni a Szolnok játékosai. A 88. percben Deli növelhette volna csapatunk előnyét. Fodor passzolt keresztbe a kapu előtt, Deli érkezett a hosszún, lövését Hrabina védte hatalmas bravúrral. A hosszabbításban nem történt több említésre méltó esemény. Így nagyon értékes három pontot sikerült Szolnokról elhoznia csapatunknak.



A mérkőzés képei a Facebook, illetve a Google+ oldalunkon tekinthető meg.


 

MESTERMÉRLEG

Balogh Pál

Sok lehetőséget kidolgoztunk, de rendre rossz döntéseket hoztunk. Össze kell szednünk, és össze is szedjük magunkat a hátralévő fordulókra.

Bognár György

Az első félidőben különösen a középpályás játékunk elmaradt a várttól. Szünet után Czvitkovics Péter beállásával feljavult a játékunk, ráadásul az ő szabadrúgásgóljával nyertünk. Értékes három pontot szereztünk.


A mérkőzés jegyzőkönyve az MLSZ adatbázisán tekinthető meg, ide kattintva.

SZOLNOKI MÁV FC–BUDAÖRSI SC 0–1 (0–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 500
 néző. Vezette: Molnár Attila (Csatári Tibor, Kormányos II Gábor)
SZOLNOK: Hrabina – Molnár R., Balogh M., Horgosi, Papp Sz., Magyar B. (Angyal N., 76.) – Kenderes, Tóth B. (Farkas A., 60.) – Nyerges A. (Kánya, 69.), Jaserevic – Tóth L. Vezetőedző: Balogh Pál
BUDAÖRS: Kemenes – Wild, Kékesi, Tányéros Á., Medgyes – Csobánki, Sajbán Miklós (Czvitkovics, a szünetben) – Horváth E. (Fodor D., 72.), Lengyel B. (Bakos Sz–, 65.), Deli – Sajbán Máté. Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Czvitkovics (0–1) a 72. percben
 

Hajrá Budaörs!


A klubról röviden

BSC 1924 Futball Kft.

A labdarúgás a legnagyobb múlttal rendelkező budaörsi sportág, hiszen 1924 óta van hivatalosan foci Budaörsön. A klub alapítását követő években a csapat leginkább járási és megyei tornákon szerepelt, és az azóta eltelt 90 évben sok bajnokságban is játszott a Budaörs. 2016 novemberétől Bognár György és csapata segíti a felnőtteket az NBII Markentil Bank Liga bajnokságban. A felnőtt futball mellett a klub nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás fejlesztésre, hiszen korosztályos csapataink indulnak sikeresen az NBII-ben.

Következő meccs

Kiemelt támogatóink

Online olvasóink

Oldalainkat 54 vendég és 0 tag böngészi

Házi Góllövőlista

Keress híreink között