Végeredmény | Budaörs - Nyíregyháza Spartacus 2-2 (1-1)


Döntetlennel zártuk az idei évet.

Az idei év utolsó találkozójára Tatabányán került sor, ahol a Nyíregyháza Spartacus csapatát fogadtuk.
Jól kezdődött csapatunk számára a mérkőzés. Már az 5. percben megszereztük a vezetést. Czvitkovics szabadrúgása találta középen üresen Kékesit, aki fejjel a jobb alsóba jutatta a játékszert 1-0 A 11. percben a vendég „Szpari” gyorsan egyenlíteni tudott. Sinanovic beadására érkezett ütemben Kesztyűs, aki a bal alsóba passzolt 1-1  A két gyors gólt követően a kapuk nem forogtak veszélyben. Több gól nem született az első félidőben, így döntetlennel mehettek a csapatok a félidőre.

A második félidő budaörsi helyzettel indult. A 47. percben Menyhárt beadására érkezett Sajbán Máté, fejesét Jova hatalmas bravúrral védte. Az 53. percben ismét megszereztük a vezetést. Czvitkovics gyönyörű távoli lövése akadt be Jova kapujába 2-1

A 62. percben csapatkapitányunk, Csobánki Ádám egy ütközést követően eszméletlenül feküdt a pályán. Az ütközés után a játékosok rögtön intettek, hogy baj van, szerencsére komoly baja nem lett, végül Csobánki folytatni tudta a játékot. A 73. percben ismét egyenlíteni tudott a vendégcsapat. Gajdos közeli lövését védte hatalmas bravúrral Bese, a kipattanóra érkezet Sinanovic, aki az üres kapuba passzolt 2-2

A 78. percben nagyon köze kerültünk, hogy ismét csapatunknál legyen az előny. Czvitkovics beadására érkezett remekül a hosszún Deli, fejese a kapu mellé ment. A 79. percben Csobánkit le kellett cserélni, helyére Sajbán Miklós lépett a pályára. Csobánkit végül a mérkőzést követően a Tatabányai korházba vitték kivizsgálásra, majd enyhe agyrázkódással haza engedték.

A mérkőzés hátralévő perceiben több gól nem esett, így 2-2-es döntetlennel zártuk az idei évet. Csapatunk a 9. helyről várja a februári folytatást.

A mérkőzés képei a Facebook, illetve a Google+ oldalunkon tekinthető meg.
 


 

MESTERMÉRLEG

Bognár György

Több helyzetet dolgoztunk ki, így valamivel közelebb álltunk a győzelemhez. A mezőnyjáték azonban kiegyenlített volt, ezért igazságos döntetlen született.

Lucsánszky Tamás

Végig futottunk az eredmény után. A játék képe alapján a Budaörs közelebb állt a győzelemhez, így örülök az egy pontnak.


A mérkőzés jegyzőkönyve az MLSZ adatbázisán tekinthető meg, ide kattintva.

BUDAÖRS–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 2–2 (1–1)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
, 100 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Punyi Gyula, Márkus Péter)
BUDAÖRS: Bese B. – Menyhárt, Kékesi, Tányéros Á., Ódé – Czvitkovics, Csobánki (Sajbán Miklós, 78.), Bakos, Horváth E. – Sajbán Máté, Horváth R. (Deli, 75.). Szakmai igazgató: Bognár György
NYÍREGYHÁZA: Jova – Hinora, Fodor F., Kelemen D., Farkas M. – Kártik, Kesztyűs (Papp M., 84.), Rubus (Rezes, 60.) – Szinanovics (Bajzát, 84.), Gajdos, Pekár. Vezetőedző:Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Kékesi (1–0) az 5., Kesztyűs (1–1) a 10., Czvitkovics (2–1) az 53., Szinanovics (2–2) a 73. percben.

 

Hajrá Budaörs!


A klubról röviden

BSC 1924 Futball Kft.

A labdarúgás a legnagyobb múlttal rendelkező budaörsi sportág, hiszen 1924 óta van hivatalosan foci Budaörsön. A klub alapítását követő években a csapat leginkább járási és megyei tornákon szerepelt, és az azóta eltelt 90 évben sok bajnokságban is játszott a Budaörs. 2016 novemberétől Bognár György és csapata segíti a felnőtteket az NBII Markentil Bank Liga bajnokságban. A felnőtt futball mellett a klub nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás fejlesztésre, hiszen korosztályos csapataink indulnak sikeresen az NBII-ben.

Következő meccs

Kiemelt támogatóink

Online olvasóink

Oldalainkat 127 vendég és 0 tag böngészi

Házi Góllövőlista

Keress híreink között