Felkészülési mérkőzés | Érsekújvár (Nové Zámky, Szlovák NB III.) - Budaörs 1-3

Csapatunk második felkészülési mérkőzésének ellenfele, a Szlovákiai Érsekújvár (Nové Zámky, NB III.) gárdája volt, a mérkőzésre szerda délután Komáromba került sor.

Az első félidő nagy küzdelmet és kevés játékot hozott, csapatunk birtokolta többet a labdát, de komolyabb gólszerzési lehetőséget nem sikerült kialakítanunk. A félidő vége előtt az Érsekújvár az első lehetőségüket gólra váltották, így 1-0-s hátrányban mentük a félidőre.
A második játékrészre Bognár György több helyen is változtatott a csapat összetételén, az időjárás pedig megtréfálta a csapatokat. Nagy széllel érkezett, futó záporeső, hózápor alakult ki, ami hála az égnek, rövid ideig tartott. A folytatásban sikerült az ellenfelünk fölé kerekednünk, több veszélyes támadást sikerült a balszélen kialakítanunk, Marques-Airosa-t nem tudták tartani az Érsekújvár védői. Az egyenlítő találatot a cserként pályára lépő Horváth Roland az első labdaérintésből fejjel szerezte (1-1). Az egyenlítő gólt követően gyorsan jött s második találatunk is. A próbajátékon résztvevő Gémes kavargatott a jobb szélen, majd a lövése egy védőn megpattanva került a kapuba (1-2) A mérkőzés utolsó pillanatában Horváth Roland tudott duplázni, ezzel beállítva az 1-3-s végeredményt.

A mérkőzés képei a Facebook, illetve a Google+ oldalunkon tekinthető meg.

Az Érsekújvár (Nové Zámky, Szlovák NB III.) - Budaörs (1:3) felkészülési mérkőzés gólösszefoglalója megtekinthető a YouTube csatornánkon.


Budaörs: Demjén, Marques-Airosa, Tányéros, Ódé, Medgyes, Csobánki, Bakos, Horváth Emil, Fodor, Annus, Szántó

Cserék: Kemenes, Menyhárt, Kékesi, Vincze, Fényes, Sajbán Miklós, Gémes, Pethő, Horváth Roland

 

Hajrá Budaörs!


 

A klubról röviden

BSC 1924 Futball Kft.

A labdarúgás a legnagyobb múlttal rendelkező budaörsi sportág, hiszen 1924 óta van hivatalosan foci Budaörsön. A klub alapítását követő években a csapat leginkább járási és megyei tornákon szerepelt, és az azóta eltelt 90 évben sok bajnokságban is játszott a Budaörs. 2016 novemberétől Bognár György és csapata segíti a felnőtteket az NBII Markentil Bank Liga bajnokságban. A felnőtt futball mellett a klub nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás fejlesztésre, hiszen korosztályos csapataink indulnak sikeresen az NBII-ben.

Következő meccs

Kiemelt támogatóink

Online olvasóink

Oldalainkat 117 vendég és 0 tag böngészi

Házi Góllövőlista

Keress híreink között