Felkészülési mérkőzés | Budaörs - Bős-Gabcikovo 3-1

Csapatunk hatodik felkészülési mérkőzésének ellenfele, a szlovák harmadosztályú Bős-Gabcikovo volt, a mérkőzésre szombat délelőtt diósdon került sor.

Az első félidő nagy küzdelmet és kevés helyzetet hozott, ahol a vendégek szervezetten futballoztak. Csapatunk az első félidőben kevés említésre méltó helyzetet alakított ki. A vezető találatot a vendégek szerezték az első félidő végén. A szünetben hátránnyal fordultunk, a második félidőben pedig mindent megtettünk, hogy minél hamarabb megfordítsuk az eredményt. Szerencsére gyorsan jött az egyenlítés a frissen igazolt Adamcseknek köszönhetően az 50. percben. A vezető találatig, a 73. percig kellett várnunk, amikor is Fodor talált be. A vendégek nem bírták a csapatunk által diktált iramot, és a mérkőzést eldöntőt gólt Sajbán Máté szerezte a 85. percben, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt.

Jövő héten nincs felkészülési mérkőzés hétköznap. Viszont hétvégén, szombaton, Rimaszombaton játszunk a szlovák másodosztályú Rimaszombat ellen, vasárnap pedig az NB III-as Érd ellen lépünk pályára Érden.

Vissza

Hajrá Budaörs!


A klubról röviden

BSC 1924 Futball Kft.

A labdarúgás a legnagyobb múlttal rendelkező budaörsi sportág, hiszen 1924 óta van hivatalosan foci Budaörsön. A klub alapítását követő években a csapat leginkább járási és megyei tornákon szerepelt, és az azóta eltelt 90 évben sok bajnokságban is játszott a Budaörs. 2016 novemberétől Bognár György és csapata segíti a felnőtteket az NBII Markentil Bank Liga bajnokságban. A felnőtt futball mellett a klub nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás fejlesztésre, hiszen korosztályos csapataink indulnak sikeresen az NBII-ben.

Következő meccs

Kiemelt támogatóink

Online olvasóink

Oldalainkat 123 vendég és 0 tag böngészi

Házi Góllövőlista

Keress híreink között