Változás a keretben!


Új játékosokkal bővült csapatunk.

Kesztyűs Barna, és Csiki Norbert is Budaörsön folytatja pályafutását. 

Kesztyűs Barna

Barna a Paks csapatában kezdte el a labdarúgást. A Paks korosztályos csapatainak az U15-től az U23-ig meghatározó játékosa volt. 
Az NBI-ben, 2014. október 22-én mutatkozott be,  a Paks - DVTK (3-1) mérkőzésen, ahol csereként a 62. percben lépett pályára. Az első osztályban összesen 70 alkalommal szerepelt, mindannyiszor a Paks színeiben.
Kesztyűs Barna a legutóbbi szezonban a Pakstól, egy évre kölcsönbe szerződött a Nyíregyházához. A 24 éves középpályás 34 találkozón játszott és kétszer volt eredményes a "Szpariban".
Barna a Paks csapatától érkezik kölcsönbe Budaörsre a szezon végéig.


(Barna a Komarno elleni felkélszülési mérkőzésen...)


Csiki Norbert

Norbi az MTK csapatában 5 szezont követően külföldre, az Oldham Athlectic csapatához igazolt fél évre, innen az első osztályú Gyirmót FC Győr csapatához került. Legutóbb a Vasasnál volt, azonban Norbinak nem indult jól vasasos pályafutása, ugyanis összesen 1 alkalommal léphetett pályára.
Az első osztályban összesen 67 alkalommal lépett pályára, ezalatt összesen 13 gólt szerzett.


(Tüske Roland Sportigazgató, és Csiki Norbert)

Barna, és Norbert budaörsi pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Vissza


A klubról röviden

BSC 1924 Futball Kft.

A labdarúgás a legnagyobb múlttal rendelkező budaörsi sportág, hiszen 1924 óta van hivatalosan foci Budaörsön. A klub alapítását követő években a csapat leginkább járási és megyei tornákon szerepelt, és az azóta eltelt 90 évben sok bajnokságban is játszott a Budaörs. 2016 novemberétől Bognár György és csapata segíti a felnőtteket az NBII Markentil Bank Liga bajnokságban. A felnőtt futball mellett a klub nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás fejlesztésre, hiszen korosztályos csapataink indulnak sikeresen az NBII-ben.

Következő meccs

Kiemelt támogatóink

Online olvasóink

Oldalainkat 138 vendég és 0 tag böngészi

Házi Góllövőlista

Keress híreink között