A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában az MTK csapatát fogadtuk Tatabányán. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, és már a 8. percben megszerezték a vezetést. Vass Patrik kapott remek labdát a tizenhatoson belül, lövése Kemenes lába közt talált utat a kapuba 0-1 Nem telt el egy perc, és akár kettővel is vezethetett volna a kék-fehér együttes. Korozmán került helyzetbe egyből a gól után, lövését Kemenes védte hatalmas bravúrral. Az első Budaörsi helyzetre a 11. percig kellett várni a mérkőzésre kilátogató hazai publikumnak. Sajbán Máté kapott remek labdát testvérétől, Sajbán Miklóstól, lövését Szentpéteri védte bravúrral. A 33. percben egy ki-ki labdáért menő párharcból jöttünk ki vesztesen. Az első bajnokiján pályára lépő Horváth Emil testi épségét nem kímélve igyekezett tisztázni, és az MTK-s Schäferrel együttesen rúgták el a játékszert, aminek következtében mindketten a gyepen maradtak. A játékvezető pedig büntetőt ítélt az MTK-nak. A labda mögé Torghelle állt, aki a kapu fölé lőtte a labdát. A 39. percben  Vass Patrik harcolta ki magának a helyzetet, majd akrobatikus mozdulattal lőtt kapura, Kemenes remek reflex mozdulattal védeni tudott. A 41. percben megvolt a lehetőségünk az egyenlítése. Horváth Emil készítette le lövésre a labdát Sajbán Miklósnak, próbálkozását Szentpéteri védte remekül. Az első félidőben több lehetőség nem adódott a csapatok előtt, így egy gólos MTK vezetéssel mehettek a csapatok az öltözőbe.

A második félidőt jobban kezdtük, Szentpéterinek két alkalommal is bravúrral kellett védenie. A vendégek edzője, Feczkó Tamás a második félidő derekén pályára küldte Hrepka Ádámot, és Lencse Lászlót is. A 80. percben jött a három pont sorsát eldöntő MTK találat. Korozmán szögletét fejelték ki a védők, a kipattanóra Lencse érkezett, lövése 18 méterről a lábak között utat talált a kapu bal alsó sarkába 0-2.

A mérkőzés képei a Facebook, illetve a Google+ oldalunkon tekinthető meg.


MESTERMÉRLEG

Bognár György

Technikai képzettségben és helyzetkihasználásban is nagy volt a különbség az MTK javára, amely kiemelkedik a mezőnyből, s jelenleg nem NB II-es szintű csapat.

Feczkó Tamás

Az első húsz percben kimondottan jól játszottunk, ekkor több gólszerzésre is volt lehetőségünk, amellyel hamarabb eldönthettük volna a mérkőzést. 


A mérkőzés jegyzőkönyve az MLSZ adatbázisán tekinthető meg, ide kattintva.

BUDAÖRSI SC–MTK BUDAPEST 0–2 (0–1)
Tatabánya
, Grosics Gyula Stadion, 350 néző. Vezette: Németh Ádám
BUDAÖRS: Kemenes – Menyhárt, Kékesi, Tányéros Á., Medgyes – Czvitkovics (Horváth R., 57.), Bakos, Horváth E. (Pethő, 60.), Sajbán Miklós (Lengyel B., 81.) – Sajbán Máté, Deli. Szakmai igazgató: Bognár György
MTK: Szentpéteri – Bori, Balogh B., Gengeliczki, Deutsch – Schäfer, Vass Á., Jakab D. (Lencse, 66.) – Vass P. (Hrepka, 72.), Torghelle (Borbély, 80.), Korozmán. Vezetőedző:Feczkó Tamás
Gólszerző: Vass P. (0–1) a 8., Lencse (0–2) a 79. percben.

 

Hajrá Budaörs!


A klubról röviden

BSC 1924 Futball Kft.

A labdarúgás a legnagyobb múlttal rendelkező budaörsi sportág, hiszen 1924 óta van hivatalosan foci Budaörsön. A klub alapítását követő években a csapat leginkább járási és megyei tornákon szerepelt, és az azóta eltelt 90 évben sok bajnokságban is játszott a Budaörs. 2016 novemberétől Bognár György és csapata segíti a felnőtteket az NBII Markentil Bank Liga bajnokságban. A felnőtt futball mellett a klub nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás fejlesztésre, hiszen korosztályos csapataink indulnak sikeresen az NBII-ben.

Következő meccs

Kiemelt támogatóink

Online olvasóink

Oldalainkat 72 vendég és 0 tag böngészi

Házi Góllövőlista

Keress híreink között