Utánpótlás | Hétvégi eredmények

Győzelemmel hangolódtak utánpótlás csapataink a tavaszi rajtra.


U14

ifj. Bognár György, vezetőedző:

Budaörs U14 - Érd U14 5:2
Gólszerző: Schindler Bálint 2*, Károly Péter, Biri Martin, Vadkerti Nándor

Lejátszottuk a téli felkészülés utolsó edzőmeccsét. Szervezet játékkal végig az ellenfelünk térfelén tartottuk a játékot és számos helyzetet tudtunk kialakítani. A támadásaink egy részét azonban még mindig egy betömörülő védelemmel szemben középen próbáltuk erőltetni a szélek helyet, de javarészt szép mögé kerülésekkel és átlövésekkel fejeztük be támadásainkat. Úgy gondolom, hogy a csapat mentálisan és fizikálisan is készen áll a bajnokságra. 


U17

Rajnay Attila, vezetőedző:
Budafok U17 - Budaörs U17 0-7
Gólszerzők: Molnár B. 2*, Tóth R. 2*, Véghelyi B., Nagy T., Kis R.

Az utolsó edzőmeccsünket Budafokon játszottuk. Az ellenfél tabellán elfoglalt helyezése alapján bíztunk abban, hogy uralni fogjuk a mérkőzést és nagyon sok támadást fogunk vezetni. Ez beigazolódott, nagyon jó hozzáállással játszottunk és folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelünket. Most a védekezésünk is megfelelő volt. Összességében jó állapotban várjuk a tavaszi rajtot! Jó teljesítményt nyújtottak a mérkőzésen: Véghelyi B., Tóth R.

Vissza

Hajrá Budaörs!


Kiemelt támogatóink