Közel 20 év után búcsút intett a profi futballnak Menyhárt Attila, de nem úgy a Budaörsnek. Csupán pár ajtóval arrébb költözött, hiszen a jövőben klubunk technikai vezetőjeként telnek mindennapjai. Hét évet töltött játékosként csapatunknál, ezalatt több mint 150 mérkőzést játszott. Ahogy „Menya” fogalmazott: eddig az volt a feladata, hogy minél pontosabban adjon be a jobboldalról, most pedig a jegyzőkönyvet tölti ki. Mindezt örömmel, hiszen maradhatott Budaörsön.
Aki a klub mindennapjait követi, az már bizonyára értesült róla, hogy te lettél egyesületünk technikai vezetője. Hogyan ment végbe ez a folyamat?
Kaptam egy jó lehetőséget a klubtól, amit vétek lett volna kihagyni, mivel hosszú távon mindenképpen kifizetődő számomra. Egy olyan felajánlás volt, amin nem sokat kellett gondolkodnom. Nagyon örültem annak, hogy a klub kötelékében maradhatok, hiszen szinte ez a második családom. Bár a profi labdarúgást abbahagytam, de nem akasztom teljesen szögre a stoplist, amatőr szinten továbbra is játszom. Szerencsésen alakult, mert ezt össze tudom egyeztetni a mostani munkámmal, de természetesen a budaörsi feladatom az elsődleges.
Mondhatjuk akkor úgy a mappa és a laptop a kezedbe került, de a stoplis nem került le a lábadról?
Igen, talán viccesen mondhatjuk, hogy most egyfajta kettős ügynökként tevékenykedem. Már tavaly is megfordult a fejemben, hogy közeleg profi pályafutásom vége, és ezért el kell kezdeni a civil pálya felé orientálódni. Nagyon örülök, hogy így – számomra a lehető legjobban – alakult.
Hogy ízlik az új feladat?
Egyelőre még szokom és tanulom, de nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel vetettem bele magam. Elődöm, Csobánki Ádám (jelenlegi klubigazgatónk) a szárnyai alá vett és egyfajta mentorként segíti a mindennapjaimat. Egyelőre igencsak húzósak a napjaim, hiszen minden új számomra, szinte egész nap kint vagyok a stadionban, nincsenek üres járatok. Persze sokszor benézek az öltözőbe a srácokhoz, érdeklődöm, hogy ki, hogy van. Összességében nagyon jó érzés, hogy ugyanarra a címre kell mennem dolgozni, mint eddig. Jó, hogy továbbra is a többiek közelében lehetek nap, mint nap.
Volt még olyan az elején, hogy a klubházba belépve az öltöző felé vetted az irányt az iroda helyett?
Először gondolkodtam rajta, de aztán úgy voltam vele, hogy mindkét helyiségbe bemegyek. Az egyikbe köszönni, a másikba dolgozni. De az utóbbi időben már rutinból megy, hiszen mint említettem, a számos teendőnek köszönhetően igencsak be vannak osztva a napjaim. Mondjuk ennek örülök, jó hogy van mit csinálni és élvezem is a munkát. Gyorsan elrepül az idő. Mindig is érdekelt az ügyintézés, ezért középiskola után elvégeztem pont egy olyan kétéves képzést, ami kapcsolódik ahhoz, amit most csinálok, úgyhogy az akkor tanultak is segítenek most.
Mikor írtál ennyit utoljára? Akár kézzel, akár billentyűzeten?
Hát nem manapság volt, hiszen közel húsz évet profiskodtam. Persze közben voltak olyan időszakok, amikor a betűk közé kellett vetnem magam, például, amikor az edzői licencemet szereztem. De azért ismét hozzá kell szoknom. Annyi, hogy most nem jobbról kell beadnom a labdákat, hanem a jegyzőkönyvet kell kitöltenem, vagy a heti menetrendet megírni. Azon leszek, hogy – ahogy a régi feladatommal megbirkóztam, úgy – ez se jelentsen gondot.
Amikor eldőlt, hogy a profi pályafutásodnak vége, és új vizekre evezel, számot vetettél a pályafutásoddal? És ha igen, akkor mire jutottál, elégedett vagy azzal, amit a futballtól kaptál?
Onnan kezdeném, hogy amikor megszületett a döntés, akkor kimentem a pályára és körbenéztem a stadionban. Visszaemlékeztem arra a hét évre amit itt, Budaörsön töltöttem játékosként. Csak a szép emlékek jutottak eszembe, szerencsére abból jóval több van. Ezt követően hazamentem, és előszedtem a régi mezeimet, a focicipőmet és folyamatosan jöttek fel az emlékek. Persze az emberben mindig marad hiányérzet, főleg ha maximalista, mint én, de nem panaszkodhatok, mert jó csapatokban futballoztam. Játszottam az élvonalban, a Vasassal bajnokságot nyertünk a másodosztályban és feljutottunk az NB I.-be. De ugyanilyen nagy siker volt az is, amikor a BSC-vel a 4. lettünk az NB II-ben, vagy a nyolc közé mentünk a kupában. Voltak tehát azért sikerek, amiket jó volt visszaidézni, nagyon sokat kaptam a labdarúgástól, amiért hálás vagyok. Utólag visszagondolva is azt tudom mondani, hogy megérte belevágni, és meghozni azt a rengeteg áldozatot, amit egy sportolónak meg kell ahhoz, hogy minél feljebb jusson.
Nemcsak technikai vezetőként vagy jelen a klub életében, de az utánpótláshoz is visszatértél. Hosszú távon vannak edzői ambícióid? Illetve melyik feladat áll közelebb hozzád, a technikai vezetői, vagy az edzői?
Jelenleg a technikai vezetői munkámat mondanám, mert mégiscsak egy profi klubnál és egy felnőtt csapatnál kell tevékenykedni, ami leköti az energiáimat. Emellett persze a gyerekeknél végzett munkámat is komolyan veszem. Korábban három évet már dolgoztam a klubnál fiatalokkal, de aztán ez megszakadt, mert nehezen tudtam összeegyeztetni a felnőtt labdarúgással. Az U15-ös korosztályhoz tértem vissza, ahol Kaszás Attila segítője vagyok, akitől rengeteget tanulok, sokat segít nekem. Nagyon jó az összhang közöttünk, jól tudunk együtt dolgozni.
Egy kicsit szakmázzunk is, hiszen nemrég még a csapat tagja voltál. Nem titkolt cél a bennmaradás kiharcolása ebben a szezonban. Meglehet szerinted?
Biztos vagyok bennem, hogy igen, Ez a keret abszolút alkalmas erre. Toldi Gáborral együtt egy más szemlélet érkezett a csapathoz, mint ami eddig volt. Egy támadóbb felfogású focit fogunk játszani, amivel bízom benne, hogy az eredmények is jönnek majd. Jó csapatunk van, már ősszel is az volt, egyszerűen belekerültünk egy rosszabb szériába, de ilyen előfordul a futballban. Nagyon sokat kell még dolgozni, hozzá kell szokni a srácoknak az új edző filozófiájához, de szerintem nem lesz gond. Ha reálisan nézzük, akkor úgy gondolom, hogy a középmezőny elérhető távolságra van számunkra.
Nagy mókamester hírében állsz, aki előszeretettel dobta fel az öltözői hangulatot. Ezt a jövőben is megteszed, ha úgy látod, hogy kell egy-két zrika, vagy bátorító szó a csapat felé?
Aki ismer, az tudja, hogy nem vetem meg a viccelődést. A humor, a jókedv mindig fontos része volt a életemnek, és ez a jövőben sem fog változni. Annyi változás mondjuk van, hogy most én kapom vissza azokat a, zrikákat szurkálódásokat, amiket korábban többnyire én adtam. Azért, ha most bemegyek az öltözőbe, akkor kapom a dárdákat rendesen a hátamba. Nagyon örülök, hogy azzal, hogy a klub kötelekében maradhattam ez továbbra is a mindennapjaim része lehet, hiszen attól, hogy pár ajtóval arrébb kerültem, a kapcsolatom nem változott a többiekkel.
Hajrá Budaörs!
