Fontos győzelem Szegeden

Megvan a szezonbeli második siker.

BSC 202021 MBL 5F SZEGED BUDAORS 0 2 BORITO(Fotó: Jámbor Anita)

Fordított a szerencsén a BSC. Csapatunk két vereség után tudott győzni. A fiúk a Szegedet verték az 5. fordulóban.

A mérkőzés összefoglalója:
A lehető legjobban kezdte csapatunk a mérkőzést. Nyári Patrik tekert a jobb alsóba a 10. percben, megszerezve ezzel a vezetést. Két perccel később a hazaiak előtt adódott egyenlítési lehetőség, Takács lépett ki jól a védők között, lövését Kovács Péter védte bravúrral. A 23. percben Halmai kapott jó labdát, majd egy cselt követően kapura lőtt, próbálkozását Takács védte. Három perccel később egy remek szögletvariációt követően Molnár Csaba lövése a felsőlécen csattant. A 40. percben Halmai kapott remek labdát, lövését a hazaiak kapusa bravúrral védte. A 43. percben ismét a szegedi portásnak kellett nagyot védenie, ezúttal Nyári lövését hárította.

A második játékrész hazai lehetőséggel kezdődött. A 48. percben Mohl fejesét védte magabiztosan Kovács Péter. A 60. percben ismét kapusunknak kellett közbeavatkoznia. Oláh került ziccerbe, Kovács Péter azonban nagyot védett. A 69. percben Varga beadása csúszott le, Kovács Péter azonban ismét résen volt, és kitolta a labdát a bal felsőből. A 73. percben Horváth Emil egy remek cselt követően lőtt kapura a tizenhatos környékéről, lövését Takács védte bravúrral. Három perccel később Halmai kapott jó labdát, megverte védőjét, lövése azonban elkerülte a kaput. A 87. percben végleg eldöntötte a meccset csapatunk. Halmai harcolt ki büntetőt, amit Molnár Csaba értékesített.

NB II., 5. forduló:
Szeged – Budaörs 0-2

Szeged: Takács – Ódor, Pejovics, Germán (Varga Sz., 42.), Moga, Takács T. (Hudák, 71.), Oláh, Dobos, Mohl, Simon (Gajdos, 58.), Jovanovic
Nem lépett pályára: Varga B., Bitó, Grumics, Deák
Vezetőedző: Dobos Barnabás

Budaörs: Kovács P. – Marques-Airosa, Kékesi, Fényes (Gyurácz, 72.), Zeke, Tamás O – Nyári P. (Horváth E., 62.), Molnár Cs., Sajbán, Petneházi (Horváth R. – a szünetben) – Halmai
Nem lépett pályára: Szabó B., Halácsi, Váradi, Pethő
Vezetőedző: Márkus Tibor
Szakmai igazgató: Bognár György

Gólszerző: Nyári P. (10.), Halmai (87.)
Sárga lap: Simon Á. (33.), Moga (86.), illetve Molnár Cs. (63.)

Márkus Tibor értékelése:
Jól kezdtük a mérkőzést, hamar vezetést szereztünk. Az első félidő első felében voltak még helyzeteink, ezeket azonban nem sikerült kihasználni. Ezt követően folyamatosan esett vissza a teljesítményünk. Az elmúlt három meccset tekintve most volt a leggyengébb a teljesítményünk, ennek ellenére ezúttal győztesen hagytuk el a pályát. Gratulálok a csapatnak.

Csapatunk öt forduló után 6 ponttal a 11. helyen áll a tabellán.

2021 5 fordulo tabella

A következő fordulóban a Vasast fogadja a BSC. A mérkőzést szerdán (08.26.) 17.30-tól játsszák Tatabányán.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat