A BSC kispadjáról közel négy év után távozó Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet. Fájó szívvel hagyja itt a BSC-t, ám izgatottan várja a munkát az első osztályban. Köszöni azt a támogatást, amit az évek alatt kapott a vezetőségtől, és ha csak teheti kilátogat a csapat mérkőzéseire.
Egyik napról a másikra született meg a döntés a részemről, ezért nem volt időm elköszönni a klubtól, amit ezúton szeretnék megtenni.
Közel négy nagyszerű esztendőt töltöttem Budaörsön, nagyon szerettem a klubnál dolgozni, a városban élni, barátokra tettem itt szert.
Távozásomban személyes okok is közrejátszottak. Az egyik fiam Pakson játszik, míg a másik azzal, hogy velem tart, előrébb tud lépni az edzői ranglétrán. Ezek olyan motivációs tényezők voltak, amelyeknek hatására nem hagyhattam ki a kínálkozó lehetőséget. Az elmúlt években többször szóba került, hogy Pakson folytatom a munkát, ez most következett be.
Fáj a szívem a BSC miatt, mert rendkívül jól éreztem magam a klubnál. A legnagyobb pozitívum, hogy a magyar futballban némileg egyedülálló módon, a lehetőségekhez mérten, mindenben támogatott a vezetőség, hagytak nyugodtan dolgozni, végig mögöttem álltak, amiért külön szeretnék köszönetet mondani.
Számos játékos az én hívásomra került Budaörsre, akiket nemcsak labdarúgóként, de emberileg is nagyon kedvelek. Egy rendkívül kulturált, és NB II-es szinten szakmailag jó keret jött össze.
Márkus Tibornak, akivel közel négy évig dolgoztunk együtt, sok sikert kívánok a csapat élén, és természetesen minden segítséget megkap tőlem. Bízom benne, hogy továbbviszi, amit közösen építettünk fel az évek alatt. Ehhez minden kvalitással rendelkezik, nagyon szorítok neki, hogy sikeres legyen a csapat élén.
Amikor csak tehetem, kilátogatok a csapat mérkőzéseire, és továbbra is szurkolok a BSC-nek.
Hajrá Budaörs!
