Featured

Beharangozó | 18. forduló

SZOMBATON ITTHON VÁRJUK A DOROG CSAPATÁT, VASÁRNAP A BKV FIATALJAI JÖNNEK

A felnőttek játszanak először idehaza a tavaszi szezonban. A 18. fordulót ugyan nem ők kezdik, hanem az U14 és U15 utazik be Budapestre és a BKV Előre korosztályos csapataival mérkőznek meg szombat délelőtt. Délután viszont már a hazai felnőtt meccs kezdődik fél háromtól. A vasárnap sem lesz unalmas, hiszen az U17 és az U21 játszik a BKV-val még délelőtt.

A 18. fordulóra nagy izgalmakkal tekintünk előre. Felnőtt csapatunk elkezdete a felzárkózást, U21 csapatunk múlt heti győzelmével megerősítette első helyét a tabellán. A legkisebbek most játszák az első tavaszi bajnokijukat, így náluk is nagy az izgalom.

2013-14/18. FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI

 


És persze nem szabad elfeledkezni a legkisebbekről sem. A szombati felnőtt meccs előtt és után a Liver FC játékosai várják az érdeklődő gyerekeket egy foci délutánra, ahol a csapat csöpp focistái kísérik be a felnőtt csapat tagjait. Ha ott lesztek, készítsetek képeket a bevonulásról illetve a köszöntőről - és persze a meccsről is - és töltsétek fel Google+ portálunkra!

Legutóbb a Liver U13 játszott a szomszédos Disód korosztályos alakulatával. Szeleczky Tamástól kaptunk egy fotó, küldjetek Ti is hasonlót!

Mindenkit szeretettel várunk az Árok utcában szombat kora délután és vasárnap délelőtt!

Hajrá Budaörs!


 

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat