Lengyel Béla korábban két sikeres évet töltött el budaörsi színekben, és bízik benne, hogy második BSC-s időszaka is hasonlóan jól sikerül. Közben korábbi tanítványai a csapattársai lettek. Szerinte a csapat váza megvan, amire egy jó szezont lehet építeni. „A BSC őszinte focit játszik, ennek szeretnék minél többször a része lenni” – mondta.
Milyen körülmények között kerültél ismét Budaörsre?
Korábban két eredményes évet töltöttem el itt. Ezt követően egykori edzőm, Kis Károly megkeresésére igazoltam Ajkára. Felemásra sikerült az ottani szereplésem, az első évben rendszeresen játszottam, a másodikban azonban egy lábközépcsont törés keresztülhúzta a számításaimat. Ideális esetben két hónapot kellett volna kihagynom, ebből azonban végül hét lett. Ajkán lejárt a szerződésem, és nem kaptam ajánlatot a hosszabbításra. Ezt követően több lehetőségem is akadt, de végül Márkus Tibor és a BSC megkeresésére nem tudtam nemet mondani, és visszatértem oda, ahová tartozom. Sokat nyomott a választásomban, hogy korábban szerepeltem itt, illetve az, hogy mindenkivel jó viszonyt ápolok a klubnál. Véleményem szerint az, hogy korábban két jó szezonom volt Budaörsön, hozzájárult ahhoz, hogy ismét felmerült a nevem a csapatnál.
Amikor korábban itt voltál, akkor utánpótlásedzőként is tevékenykedtél, és a többi között a kezeid alatt pallérozódtak olyan játékosok, mint például Halácsi Mirkó, Gula Boldizsár, vagy éppen Jász Gergő, akik azóta a felnőtt csapat tagjai, és most a csapattársaid lettek. Milyen volt velük a találkozás újra?
Nagyszerű dolog újra látni őket, és hogy idáig jutottak. Bízom benne, hogy át tudtam nekik adni valamit, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy „csak” Pleván Ádám segítőjeként dolgoztam az utánpótlásban, tehát nem én voltam a vezetőedző. Ebből is látszik, hogy vészesen telik az idő, már olyanokkal is találkozom a pályán, akiket egykor edzettem. De ez inkább mosolyt csal az arcomra, mintsem, hogy idegeskednék miatta.
Most már tegezhetnek?
Természetesen, már korábban is, elvégre én is fiatal vagyok még. A tiszteletadás amúgy sem a tegeződésen, vagy a magázódáson múlik. Az egész egy jó sztori, hogy útjaink ismét keresztezik egymást, csak ezúttal más felállásban.
Első ittléted óta a körülmények és az öltöző összetétele is változott, mit szólsz az új körülményekhez, és hogyan fogadtak a többiek?
Csodálatosak lettek a körülmények. A stadion fantasztikus, a pálya minőségi. Amikor korábban itt voltam kissé „mostoha” körülmények között dolgozott a csapat, kezdve azzal, hogy a hazai mérkőzéseinket is máshol kellett játszanunk, hasonlóan az edzésekhez. De szerencsére most már ezen a területen is minden rendben van. Ami pedig a társakat illeti, többnyire lecserélődött a keret, de találkoztam azért ismerős arcokkal, a többiekkel pedig ellenfélként már találkoztam. Ez megkönnyíti a beilleszkedésemet, nyugodtam mondhatom, hogy barátok közé kerültem.
Milyennek találod a csapatot, mire lehet képes szerinted az új szezonban?
Rövid ideje vagyok itt ahhoz, hogy jóslatokba bocsátkozzak. Az azonban világosan látszik, hogy továbbra is az a támadófoci jellemez minket, mint ami korábban. Ez a filozófia mindig erőssége volt, és lesz is a csapatnak. Megvan az együttes váza, amire építeni lehet. Nem tippelnék, hogy hányadikok leszünk, de úgy gondolom, hogy a mezőny első felében végezhetünk, de bízom benne, hogy korábbi évek sikereit is megismételhetjük. Mivel még folyik a csapatépítés, elképzelhető, hogy az első néhány fordulóban nem sziporkázik majd úgy a csapat, de biztos vagyok benne, hogy hosszabb távon egyenesbe jövünk, és elérjük a céljainkat.
Egyénileg milyen szezonban reménykedsz?
Szeretnék minél több időt eltölteni a pályán, élvezni a játékot, és gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot. Mindig, amikor arra gondolok, hogy magamra húzom a Budaörs mezét, akkor tudom, hogy egy olyan csapatban játszhatok, amely őszinte focit játszik. Ebből szeretnék minél többet.
Hajrá Budaörs!
