Sok a sérült a védelemben, ami jócskán megnehezíti a csapat dolgát – mondta a hétvégi bajnokit követően honlapunknak Petneházi Márk. Középpályásunk szerint a Nyíregyháza megérdemelten győzött. Ugyanakkor úgy látja: ha visszatérnek a hiányzók, akár az előző szezon eredményessége is megismételhető.
Bár a pontszerzés lehetősége megvolt, összességében megérdemelten győzött a hazai csapat – értékelt a Nyíregyháza elleni hétvégi bajnokit követően Petneházi Márk. A 3-1-es vereséggel végzőtő találkozón csapatunk gólját szerző középpályás szerint az ellenfél nagyon felkészült a BSC-ből. „Sajnos végig jobbak voltak, volt egy-két olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor egy kis esély mutatkozott arra, hogy meg tudjuk őket fogni, de túlnyomó részben az történt a pályán, amit ők akartak.”
„Szerencsétlen gólt kapunk, ami a mi játékosunkról került a kapunkba. Ha ez nincs, akkor 2-0-nál szépítünk, és lehet, hogy tudunk még annyi pluszenergiát mozgósítani, hogy pontot szerzünk. De, mint tudjuk, a ha nem játszik a futballban” – tette hozzá.
Együttesünk az első fordulóban aratott győzelem óta eltelt négy mérkőzésen egy pontot gyűjtött. „Az előző szezon tavaszi félévének rajtjához hasonlóan ezúttal sincs meg a védelmünk. Kényszermegoldásként középpályásoknak kell hátul játszaniuk, nem könnyű így futballozni. Türelmesnek kell lennünk, reméljük, hogy a sérültjeink hamar vissza tudnak térni és rendezni tudjuk a sorokat hátul. Ha ez megtörténik,akkor szerintem egyenesbe jön a csapat, és ez az eredményeken is meg fog látszódni. Jelenleg öt játékossal nem tudunk számolni, ez a mi esetünkben nagyon sok.”
Petneházi Márk úgy látja, hogy sokra hivatott a csapat, és amennyiben a teljes keret az edzői stáb rendelkezésére állna, akkor akár az előző szezon eredményessége is megismételhető lenne.
A fiúk legközelebb a Békéscsaba ellen javíthatnak vasárnap. „Az eredményektől függetlenül minden mérkőzésre győzelmi szándékkal futunk ki, ezúttal sem lesz ez másként, mint ahogy a játékfelfogásunkon sem fogunk változtatni. A Békéscsabának is vannak problémái, de egy jó csapatról van szó, úgyhogy biztos nehéz mérkőzés lesz. El kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat, nyerni kell, nincs mese!”
Hajrá Budaörs!