Vankó Imre: Jó úton haladunk

Pozitívum, hogy hátrányból fel tudott állni a csapat, és már látszik a fény az alagút végén – mondta a Szentlőrinc elleni bajnokit követően Vankó Imre. Csapatunk legeredményesebb játékosa örül a góljainak, és úgy látja, hogy a gárda is kezd egyenesbe jönni.

Hogyan értékelnéd a Szentlőrinc elleni mérkőzést?
Mindenképp pozitívum, hogy hátrányból tudtunk felállni és pontot szerezni. Úgy éreztem, hogy az első félidőben fizikálisan és fejben is kicsit fáradtabb volt a csapat. Lassúak voltunk, és nem találtuk a fogást az ellenfélen, amely nagyon szervezetten védekezett. A második félidőben aztán sokat javult a játékunk, meg is voltak a helyzeteink, amiket azonban nem tudtunk gólra váltani – az egyenlítő találatot egy pontrúgásból sikerült megszerezni. Az is benne volt a játékban, hogy megfordítjuk a mérkőzést, de végül egy ponttal be kellett érnünk.

Két hét szünetetek volt, hasznosan telt?
Így van, pozitívan alakult ez az időszak számunkra. Jó lehetőség volt, hogy még jobban összecsiszolódjunk az új edzővel, Gabala Krisztiánnal, aki teljesen más filozófiát képvisel. Nyilván egy hosszabb folyamat, amíg elsajátítjuk, hogy mi kér tőlünk az edző, de jó úton haladunk. Védekezésben sokat léptünk előre, ami jól látszik azon, hogy az elmúlt négy meccsen csak három gólt kaptunk, míg előtte ez a része egy kicsit döcögött. Türelmesnek kell lennünk, és össze fog állni a kép.

Nyáron érkeztél, és vezeted a házi góllövőlistát, a csapatnak viszont eddig nem úgy alakult a szezon, ahogy elterveztétek. Az egyik szemed sír, a másik nevet?
Valahogy úgy. Jól kezdtük a szezont, aztán a Szolnok elleni vereséget követően hullámvölgybe kerültünk, de már látszik a fény az alagút végén. Hosszú idő után újból nyertünk mérkőzést, kezdünk egyenesbe jönni, és úgy vélem, hogy nézhető, élvezhető focit fogunk játszani. Ami engem illet, természetesen örülök a négy gólnak, ha jobban használom ki a helyzeteimet, akkor több is lehetett volna. Azon leszek továbbra is, hogy gólokkal, gólpasszokkal tudjam segíteni a csapatot.

Budafokra mentek a hétvégén, számodra nem ismeretlen a közeg, mit vársz a mérkőzéstől?
Igen, négy évet töltöttem el Budafokon, most először kell majd a vendégöltözőbe mennem. Ezúttal is három pontért lépünk pályára. Bizakodó vagyok, hogy kellő önbizalommal, jó játékkal ez meg is valósul. Ha kell, akkor egy góllal, a fő, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat