Egy gól döntött.
A sereghajtó Mór elleni hétvégi vereség után mindenképp azért utazott csapatunk Bicskére szerdán, hogy kiköszörülje a csorbát. Küzdelmes játékot hozott a mérkőzés, amelyen az első félidőben nem esett gól. A második játékrész elején Hoszpodár Bence érkezett jól egy szögletre és juttatta kapuba a labdát, amivel megszerezte a vezetést együttesünk számára, és mint később kiderült, a győzelmet is. A BSC így az elmúlt négy meccsén a harmadik győzelmét aratta, és 43 ponttal a 8. helyen áll a tabellán.
NB III. Nyugati csoport, 28. forduló:
Bicske – Budaörs 0-1
Bicske: Illés B. – Lakatos, Gaszner, Marsa, Sóron, Kovács P. (Molnár A., 61.), Savanya, Gálfi (Sipos, 35.), Hirman (Dencinger, 80.), Vékony, Bozsoki
Nem lépett pályára: Papp Zs., Nyúl, Varga L., Vicz, Csóh, Szokolay, Lapos, Pekowski
Vezetőedző: Csordás Csaba
Budaörs: Kunsági – Váradi (Vida, 46.), Hoszpodár, Khiesz, Lami, Erdey – Ferkó, Klausz (Horváth E., 89.), Halácsi – Murai, Gula (Csillag, 83.)
Nem lépett pályára: Szabó B., Jász G., Soltész, Schindler
Vezetőedző: Bekő Balázs
Gólszerző: Hoszpodár (52.)
Sárga lap: Savanya (35.), illetve Ferkó (15.), Váradi (35.), Halácsi (80.)
Bekő Balázs távollétében Rajnay Attila értékelt:
Kiegyenlített mérkőzés volt, amelyen – ahogy vártuk – sok párharc volt, főleg a küzdelem dominált. Mindkét csapat megpróbált futballozni, a pálya minősége miatt azonban ebből kevés valósult meg. Örülök, hogy egy rögzített szituációt követően szereztünk gólt – van restanciánk a rögzített helyzetek után szerzett gólok tekintetében. Egy Bicskén aratott győzelem nagy értékkel bír.
Hétvégén a Fehérvár II. érkezik az Árok utcába. A mérkőzést vasárnap (04.02.) 16 órától játsszák.
Hajrá Budaörs!