ISMÉT ÉRTÉKELTEK AZ UTÁNPÓTLÁS EDZŐK, VERESS LACI LETT A HÉT KIEMELKEDŐ JÁTÉKOSA
A múlt héten előrehozott meccseket játszott összes utánpótlás csapatunk. A szerdai meccsek az időjárást tekintve kevésbé voltak szerencsések, de a gólok sem nagyon jöttek. A keddi U14 sem tekinthető sikeres meccsnek, de ennek, lehet más az oka. A felnőttek viszont jóban voltak Fortunával, egy 5 gólos meccsen az utolsó félóra legeslegvégén szerezték a döntő találatot a Rákosmente ellen.
NYILATKOZATOK
Papp Gábor | U14
A keddi és szerdai U14 és U15 különválasztást nem tartottam jó ötletnek. A BKV, aki már 30-0-ra is kikapott az idén, meglehetsően erősnek tűnt ellenünk. A srácok szépen végigjátszották a mérkőzést. A három kapott gól ellenére azt mondom, hogy megérdemelnek egy nagy dicséretet, mivel jó formában, ötletesen harcoltak a meglepően érettnek tűnő hazaiak ellen. A 12. fordulóban hasonló a BKV-hoz hasonló játékerőt képviselő csapat érkezik hozzánk. Majd meglátjuk!
Horváth Roland | U15
Szerdán a BKV pályán játszottunk minősíthetetlen körülmények között. Amíg ilyen pályán kell lejátszanunk a bajnoki mérkőzést, addig ne várjunk az utánpótlásban fejlődést. A gyerekeinket dicséret illeti, jól alkalmazkodtak a körülményekhez. Gratulálok, készülünk tovább, hiszen a nagy erőpróbák még most jönnek.
Urbán Zoltán | U17
Szerdán a Soroksárt fogadtuk az előrehozott bajnoki mérkőzésen. Az első játékrész elején letámadott minket ellenfelünk, ebben nagy segítségükre volt a viharos szél is. Két nagy egyéni hibánkat is gólra tudták váltani, majd egy játékvezetői tévedés után megkaptuk a harmadikat is. Közben három kontratámadást is ziccerig vezettünk, mindhárom végén rosszul döntöttek támadóink. A félidő hátralévő részében kiegyenlített játék folyt. A második játékrészben végig beszorítottuk a Soroksárt, végre sikerült felgyorsítani a csapatjátékunkat. Ez rengeteg ziccerben is megmutatkozott -12 ziccerig számoltam, de ezen a meccsen minden kifelé pattant vagy a kapufáról vagy a remekül védő kapusukról. Elkeserítő volt, hogy csak egyszer találtunk be, majd egy szabadrúgást nagyon elnézett a kapusunk - mentségére nem kapus.
A játék képe és a helyzetek alapján minimum fordított eredmény kellett volna hogy szülessen, de amíg a súlyos egyéni hibákat nem tudjuk kiküszöbölni, addig nehéz lesz eredményesnek lennünk. Innentől már bravúrra lesz szükség a pontszerzéshez, ezért fogunk dolgozni.
Varga László Zenga | U21
A szerda kora délutáni erősen szeles időben a Soroksárral játszottunk. A két csapat azonos erőket képvisel, így játékunkat és csapatunkat - a lehetőségekhez mérten - a legjobbra, legütősebbre kellett kialakítani, amivel nem is volt sok probléma. Egy komoly hibánk volt a mérkőzésen, hogy nem tudtunk gólt rúgni. Sajnos Molnár Gabi is csak a második félidőben tudott beszállni a játékba. Védelmünk több hibát is vétett - nyilván nem csak ők -, de gólunkat pontrúgásból kaptuk. Két büntetővel is sújtott minket a játékvezető, amiből az egyiket hárította Kajdy Tomi. A vasárnapi mérkőzésre keményen készülünk, a Vác otthon tud meglepetést okozni.
Módler László | Felnőttek
Lényegében az egész mérkőzés folyamán fölényben voltunk és az első gól előtt kétszer is kapufáig jutottunk (igaz a vendégeknek is volt egy kapufája). A semmiből szereztek gólt a vendégek, de ez nem billentett ki bennünket "szokásos", presszionálós játékunkból. Az egyenlítés a szünet előtt jó hatással volt a csapatra, mert nyugodtak mentek pihenőre játékosaink. Sajnos a második játékrészben 10 perc után egy eladott labdából ismét vezetést szereztek a vendégek. Majd Hajós beállása segített és máris egyenlő volt az állás. A győzelemért mindent megtettek a játékosaink, de hét 100%-os gólhelyzetet is elhibáztunk. Végül is az utolsó percben kiharcolt sarokrúgásból szereztük meg a "kötelező" hazai 3 pontot és ezzel továbbra is 100%-osak vagyunk hazai pályán. Mivel az üldözőink (Újbuda, Dorog, Tatabánya) egyaránt pontot/pontokat veszítettek, így megerősítettük vezető helyünket a tabellán.
A HÉT KIEMELKEDŐ JÁTÉKOSA
Az U17 középpályása kapta az UP edzőktől a heti legjobb posztot a 11. fordulóban. Veress Lacit az U17 délelőtti edzése után ültetteük le a kispadra.
BSC 1924 | A hét kiemelkedő játékosa: Veress László | 11. forduló
Hétvégén Laciék Vácott játszanak egy hasonlóan álló csapat ellen. Ez persze nem jelent könnyebséget, de reménykedni pontokban azért lehet és kell is! Sok sikert az U17-nek hétvégére!
Hajrá Budaörs!