Utánpótlás szezonzáró értékelés - U14 Suth Balázs

  „A játékosok sokat fejlődtek az év során mind egyénileg, mind csapatként"

 

Az idei szezon igazi mérföldkő volt az U14-es csapat számára, hiszen ez volt az első alkalom, hogy bajnoki rendszerben szerepeltek. A szezon elején a célkitűzésünk egy stabil csapat építése volt, ami fel tudja venni a versenyt az ellenfelek nagy részével. Ezt a célt a srácok nemcsak elérték, de messze felül is múlták, hiszen a tabellán a 6. helyen végeztek amivel sikerül jövőre osztályt is lépni felfelé. Viszont nem akartunk mindent ennek a célnak alárendelni. Így az elsődleges prioritás az volt, hogy a saját játékunkat a szakmai elképzelések alapján betartva próbáljunk meg eredményesek lenni. Elsődlegesen az egyének fejlődése és fejlesztése volt a célkeresztben. Az én felfogásom alapján ugyanis ha az egyént tudom fejleszteni, akkor a csapat is fejlődik. 

U14

Így ez az eredmény óriási örömmel tölt el minket, hiszen rengeteg munkát fektettünk a felkészülésbe és a mérkőzésekbe. A játékosok sokat fejlődtek az év során mind egyénileg, mind csapatként. Láthatóan javult a taktikai fegyelem, a játékfelismerésük és a döntéshozataluk a pályán. Büszke vagyok a kemény munkájukra és a fejlődésükre.  Gratulálok nekik a teljesítményükhöz! Bízom benne, hogy jövőre is hasonlóan jó eredményeket fognak elérni.

Szeretném megköszönni a szülőknek a bizalmat és a támogatást, amellyel a csapatunk iránt tanúsítanak. Hálásak vagyunk a biztatásért és a türelmükért. Biztosak vagyunk benne, hogy a közös munka eredményeként a jövőben is sikereket fogunk elérni.

Szeretném kiemelni a csapatot korábban edző kollégák munkáját is, akiknek a munkája szintén hozzájárult az idén elért sikerhez.

 

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat