A LABDARÚGÓ NB II 6. FORDULÓJÁBAN HAZAI PÁLYÁN 4-1-S GYŐZELMET ARATTUNK A FELJUTÁSRA ESÉLYES GYIRMÓT FC GYŐR ELLEN.
A labdarúgó NB II 6. fordulójában a hazai pályán 4-1-es győzelmet arattunk a feljutásra esélyes Gyirmót FC Győr ellen úgy, hogy Bene Ferenc együttese kilenc játékossal fejezte be a mérkőzést. Nehezen kezdődött számunkra a mérkőzés, több gólhelyzetet is a vendégek alakítottak ki a mérkőzés első 5 percében. Az első lehetőségünket rögtön gólra váltottuk, Papp Máté bal oldali lövése megpattant és Somogyi Csabának kapujában kötött ki. 1-0 Egy jobb oldali szöglete után egyenlített a Gyirmót 1-1. A mérkőzés 31. percben Nagy Tamás jobb oldali szabadrúgása után a középen érkező Bogáti Péter fejelt a vendégek kapujába.2-1 A szünet után Völgyi megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott, három perccel később a játékvezetőt durva szavakkal illető Simon Attila is mehetett zuhanyozni. Ezután csapatunk magabiztosan, és pontosan focizott tovább, és nem maradtak el a várt gólok sem. Előbb Papp Máté lőtt a léc alá 3-1, majd Varga Bence verekedte át magát a védelmen majd a kapust is elfektetve helyezte a játékszert a kapu jobb oldalába.4-1 A forduló legnagyobb meglepetését ismételten mi okoztuk. A Gyirmót így elveszítette veretlenségét és első helyét is a bajnokságban.
A mérkőzés képei a Facebook, illetve a Google+ oldalunkon tekinthető meg.
A mérkőzés jegyzőkönyve
BUDAÖRSI SC–GYIRMÓT FC GYŐR 4–1 (2–1)
Budaörs, 350 néző. Vezette: Takács János (Szert Balázs, Kulcsár Judit)
BUDAÖRS: Szentpéteri – Horváth L (Ódé, 69.), Tányéros Á., Hegedűs J., Lajer – Csobánki, Nagy T. – Marques-Airosa (Csillag D., 68.), Bogáti, Papp M. – Szabó V. (Varga B., 63.).Vezetőedző: Miskei Attila
GYIRMÓT: Somogyi Cs. – Nagy S. (Kiss M., a szünetben), Lázár P., Balogh B., Völgyi – Bori, Madarász (Présinger, 68.) – Simon András (Tóth N., 64.), Vass P., Paku – Simon Attila.Vezetőedző: Bene Ferenc
Gólszerző: Papp M. (1–0) a 10., Lázár P. (1–1) a 18., Bogáti (2–1) a 31., Papp M. (3–1) a 65., Varga B. (4–1) a 68. percben
Kiállítva: Völgyi D. (második sárga lap után) az 52., Simon Attila (megsértette a játékvezetőt) az 55. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila
Álmosan kezdtük a mérkőzést, nagyon nehezen lendültünk játékba. A szünetben rendeztük a sorokat, és az egész csapat egy emberként küzdött. Büszke vagyok játékosaimra, mert az egyik bajnokesélyest győztük le.
Bene Ferenc
Az ötvenedik percig szoros mérkőzés volt, jól játszottunk, de kihagytuk a helyzeteinket, míg az ellenfél értékesítette. Két fegyelmezetlenség kiállításhoz vezetett, ilyesmit a klubjára valamit is adó játékos nem tehet.
A mérkőzés lefújás utáni pillanatok...
Hajrá Budaörs!