Merkantil Bank Liga 17. forduló | Budaörs - ZTE FC 1:5 (+videó)

A MERKANTIL BANK LIGA 17. FORDULÓJÁBAN, HAZAI PÁLYÁN VERESÉGET SZENVEDTÜNK A FELJUTÁSRA PÁLYÁZÓ ZALAEGERSZEG CSAPATÁTÓL.

A Merkantil Bank Liga 17. forduló utolsó mérkőzésére került sor vasárnap délután az Árok utcában. A két csapat pillanatnyi helyezését figyelembe véve a tabellán, joggal várhatta mindenki - TV néző, és a helyszínre kilátogató közel 600 néző – hogy egy jó színvonalú mérkőzést nézhetnek meg.

A mérkőzés 23. percben Csobánki Ádám szerezte meg a vezetést csapatunknak. Nagy Tamás szöglete után a védők szorításában fejelte kapura a labdát nyolc méterről, a vendégek kapus már hárítani nem tudott. 1–0

A félidőben több gól nem született, így egy gólos előnnyel mehettünk a szünetre.

A második félidőben 180 fokos fordulat következett be a mérkőzésen…

Előbb a mérkőzés 57. percben Csobánki Ádám kapta meg a második sárga lapját, így emberhátrányba került csapatunk. A szabálytalanság után rögtön egyenlíthetett volna a ZTE, ám Szentpéteri Viktor bravúrral fogta a 21 méteres szabadrúgást. Az 59. percben Szilasi Szabolcs játékvezető, Tányéros Ádám szerelését vélte durvának, amiért védőnk egyből piros lapot kapott… csapatunk pedig kilenc emberre fogyatkozott.

A kiállítás után megítélt szabadrúgást követően rögtön egyenlíteni tudott a Zalaegerszeg.1–1

A 74. percben már a vezetést is megszerezték a vendégek. 1–2

Nem adtuk fel 9 emberrel sem, és hősiesen próbálkoztak játékosaink!

Egy szabadrúgást követően a negyedik góljukat is megszerezték a vendégek. 1–3

A 85. percben 1–4

A 87. percben Szilasi játékvezető kiállította Miskei Attila vezetőedzőnket is.

… s végül a 92. percben, közvetlen közelről egy érdekes fejes találatnak köszönhetően beállította a végeredményt a Zalaegerszeg.1-5

Csapatunk maradt a harmadik helyen, a tabellán.

Vezetőségünk nagyon büszke a vereség ellenére is az egész csapatra!

Szurkolóink mindent megtettek, hogy csapatunk ismételten három ponttal gazdagodjon, nem rajtuk múlt a vereség. Köszönjük nekik a helyszíni remek buzdítást!


A mérkőzés képei a Facebook, illetve a Google+ oldalunkon tekinthető meg.

A mérkőzés jegyzőkönyve az MLSZ adatbázisán tekinthető meg, ide kattintva.

MESTERMÉRLEG

Miskei Attila

"Nagyon büszke vagyok a játékosaimra! Úgy neveltek, hogy tisztességes, őszinte legyek. Most azt mondom, hogy ennek a meccsnek nincs sportértéke. Komolytalan volt, vicc az egész. Nem szeretnék megbántani senkit, de ez az egész megemészthetetlen. Küzdeni fogunk a végsőkig a bajnokságban. Ha azonos létszámban vagyunk, biztosan máshogy alakul a meccs. Nagyon büszke vagyok erre a kis csapatra."

Csank János

"Nem kezdtünk jól, de a második félidei kiállítások után az abból adódó lehetőségeinket sikerült kihasználnunk. Kicsit többet vártam magunktól játékban."

A mediaklikk.hu oldalán megtekinthető a két kiállitásunk, illetve a mérkőzés utáni nyilatkozatok.

Csobánki Ádám piros lapja.

Tányéros Ádám piros lapja.

Miskei Attila vezetőedzőnk piros lapja.

Nagy Tamás nyilatkozata.

Miskei Attila nyilatkozata a mérkőzés után.

Hajrá Budaörs!


Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat