U17-es csapatunknak is sikerült a Dorog korosztályos csapatát legyőznie.
U17
Rajnay Attila, vezetőedző:
Kedd
Budaörs U17 - Airnergy FC U17 5-2
Gólszerzők: Gula B. 2*, Nagy D. 2*, Kerekes Z.
Talán az eddigi legerősebb ellenfél ellen léptünk pályára. Az első félidő szoros volt és könnyen hátrányba is kerülhettünk volna,mert a védekezésünk nem volt megfelelő. Sajnos kétszer sérülés miatt cserére kényszerültünk. A támadójátékunk újra jól működött és sok lehetőséget dolgoztunk ki. Miután fokozatosan átvettük az irányítást, folyamatosan dominálni tudtunk és a második félidőben teljesen a mi akaratunk érvényesült.
Jó teljesítményt nyújtottak a mérkőzésen: Gula Boldizsár, Nagy Donát
Szombat
Budaörs U17 - Dorog U17 4-2
Gólszerzők: Gula B. 3*, Fehér-Kaplár Zs.
Annak ellenére, hogy nyertünk, elég gyenge teljesítményt nyújtottunk. Nagyon sok hibával játszottunk, amiket az ellenfelünk nem tudott kihasználni. Akadozott a támadójátékunk, sok volt a pontatlanság, a labdavesztés, amikből ziccereik voltak az ellenfelünknek. Nyilván az egy pozitívum, hogy ezek ellenére is nyerni tudott a csapat!
Jó teljesítményt nyújtott a mérkőzésen: Gula Boldizsár
U19
Varga László, Utánpótlás Szakágvezető, U19 edző
Budaörs U19 - Airnergy U19 4-2
Gólszerzők: Panait S.2*, Plajner Á., Kőszegi B.
Ellenfelünk a másik csoport egyik élcsapata, ezért nehéz mérkőzésre számítottunk. Sok betegség és egy két sérülés hátráltatta a teljes kerettel való készülést a mérkőzésre. Ennek ellenére a jelenlévő 12 fő maximálisan hozta a tőle elvártakat, sőt még annál egy kicsit többet is! Jó játszottunk hamar elvettük a labdát az ellenféltől, folyamatos játékunk volt a támadó harmadban, a szórványos kontrákat hellyel-közzel jól kontroláltuk! Mindezek mellett a mérkőzést jól jellemzi, hogy 3-0ra és 4-1re is mi vezettünk. Két héttel a bajnoki rajt előtt ez elég biztatónak tűnik! Az egész csapat jó teljesítményt nyújtott a mérkőzésen.
Hajrá Budaörs!