Vezetett, ám végül egy pontot szerzett csapatunk.
Első döntetlenjét játszotta a szezonban kiemelt bajnokságban szereplő U16-os csapatunk. Krajnc Balázs és Nagy Zsombor együttese a Budai FC-vel találkozott a hétvégén. Bár fiataljaink Jován Vilmos büntetőjével hamar vezetést szereztek, a hazaiak a második félidőben egyenlítettek, így pontosztozkodás lett a vége. A BSC 7 ponttal a 10. helyen áll jelenleg a tabellán.
MLSZ Regionális U16 Kiemelt, Nyugat, 7. forduló:
Budai FC – Budaörs 1-1
Budaörs: Konorót – Buzás (Törzsök, 46.), Idei, Varga D. (Lőrincz, 71.), Jován, Jármai (Nyitrai, 65.), Kiss B. (Sohár, 71.), Keresztesi, Fehér Z. (Polgár, 54.), Fiedler, Kócsi (Köves-Abay, 65.)
Vezetőedző: Krajnc Balázs
Edző: Nagy Zsombor
Gólszerző: Gáspár (49.), illetve Jován (19. – büntetőből)
Krajnc Balázs értékelése:
Az első félidőben jól működött a védekezésünk és a pár lehetőségünkből az egyiket sikerült is gólra váltanunk. A második félidőben már sajnos több hibával játszottunk, ezekből az egyiket góllal büntette meg ellenfelünk. Utána még adódott itt is, ott is lehetőség, de az eredmény állása már nem változott.
A következő fordulóban a Király SE együtteséhez látogatnak fiataljaink. A mérkőzést szombaton (10.16.) 13.30-tól játsszák.
Hajrá Budaörs!