Szoros mérkőzésen maradt pont nélkül az U16

Bár ledolgozták kétgólos hátrányukat, végül kikaptak fiataljaink.

Izgalmas mérkőzésen szenvedett vereséget kiemelt bajnokságban szereplő U16-os csapatunk. Nagy Zsombor együttese a Király SE-hez látogatott. A szombathelyiek az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, csapatunk azonban a másodikban sebességet váltott és egyenlíteni tudott. Sajnos azonban egy hajrában szerzett góllal a hazaiak otthon tartották a három pontot. Fiataljaink 7 mérkőzés után 7 ponttal a 13 csapatos bajnokság 10. helyen áll.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugat, 8. forduló:
Király SE – Budaörs 3-2

Budaörs: Konorót – Németh K., Buzás, Idei, Jován (Kócsi, 69.), Jármai, Kiss B., Nyitrai (Varga D., 58.), Keresztesi, Polgár (Köves-Abay, 69.), Fiedler

Vezetőedző: Nagy Zsombor

Gólszerző: Szabó B. (28.), Baranyai (42.), Horváth B. (85.), illetve Polgár T. (68.), Köves- Abay (74.)

Nagy Zsombor értékelése:
Jól kezdtük a mérkőzést, az első 20 percben többször is a kapu közelébe kerültünk, de a vége mindig hiányzott. A baloldalon többször is sikerült megbontanunk az ellenfél védelmét, több jó egyéni és csapatszintű támadást is vezethettünk, az első gólt mégis mi kaptuk, majd nem sokkal később a másodikat is. A második játékrészben láttuk mindenkin, hogy nagyon szeretne kiegyenlíteni, és ezért sokat is tettek a pályán, végig dominálva a félidőt sikerült 2-2-re felhozni a meccset. Majd a végén egy szöglet utáni szituációból kaptuk a harmadik gólt, aminek köszönhetően 3-2-re kikaptunk. Összességében elégedettek voltam a csapattal, főleg a második félidőben mutatott egyéni teljesítményekkel és csapatjátékkal.

A következő fordulóban az Ikarusszal találkoznak fiataljaink. A mérkőzést november 30-án játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat