Két pontot hagyott Rákospalatán együttesünk.
Döntetlent játszott hétvégén U19-es csapatunk. Czakó András együttese a REAC-hoz látogatott. A gólnélküli első félidőt követőn a második játékrész elején csapatunk szerezte meg a vezetést Kacsó Richárd révén. A hazaiak egyenlíteni tudtak, ám a 75. percben Éles Ádám góljával ismét előnybe kerültek fiataljaink. Az utolsó szó azonban az ellenfélé volt, amely a hajrában egyenlíteni tudott, és otthon tartott egy pontot. A BSC 12 meccsen szerzett 29 ponttal a 2. helyen áll a tabellán.
MLSZ Regionális U19 Közép, B-csoport, 12. forduló:
REAC – Budaörs 2-2
Budaörs: Séra – Ökrös, Takács G., Sándor M., Bálint N. (Éles, 56.), Végh P., Bárányos (Somogyi, 56.), Zsuppán, Kacsó (Bakti, 64.), Dutkai, Danis
Nem lépett pályára: Martin M., Szabó P.
Vezetőedző: Czakó András
Gólszerző: Hortobágyi (64.), Lückl (83.), illetve Kacsó (53.), Éles (75.)
Czakó András értékelése:
Hátul és a középpályán is rengeteg hibával játszottunk, ami döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Gyermeteg hibákat vétettünk, amiket már U9-ben sem néznek jószemmel. Rossz döntések sorozata, a felelősségvállalás hiánya – sajnos most csak ilyeneket tudok mondani. Eddig, ha valaki rosszul játszott azt elbírta a csapat, de most túl sokan nyújtottak rossz teljesítményt. Ami nagyon nagy pozitívuma a mérkőzésnek az, az, hogy Séra Dorián és Éles Ádám pazar teljesítményt nyújtott. Ők az U17-es csapat erősségei.
Legközelebb Komáromban vendégszerepelnek a fiúk. A mérkőzést szombaton (11.20.) 12 órától játsszák.
Hajrá Budaörs!