Szomszédvári rangadót nyert U14-es együttesünk

Fölényes győzelmet aratott a gárda.

Szomszédvári rangadót játszott a hétvégén országos bajnokságban szereplő U14-es csapatunk, amely a tabellán két ponttal mögötte lévő Budafokhoz látogatott. A mérkőzésnek külön pikantériát szolgáltatott, hogy a mieink vezetőedzője, Gulyás Szabolcs tavaly még a budafokiakat irányította, ahonnan a nyáron viharos körülmények között távozott. A hazaiak kezdték jobban a találkozót, tizenegyesig is eljutottak, melyet azonban Kóródi Kevin hatalmas bravúrral védett. Nem sokkal később a BSC is büntetőt végezhetett el, Pákozdy Áron higgadtan be is lőtte azt, ezzel 1-0-s vezetéssel mehettek fiataljaink a szünetre. A második félidőben jelentősen megváltozott a játék képe, hatalmas mezőnyfölényben játszottak a fiúk, sorra dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, amiből még négyet értékesítettek, így a végére osztálykülönbség alakult ki a két csapat között. A mérkőzés után hosszasan ünnepelt a győztes csapat az őket szép számban elkísérő budaörsi publikummal. Együttesünk hat nyeretlenül megvívott találkozó után tudott ismét nyerni, és jelenleg 10 ponttal a 14 csapatos bajnokság 10. helyén áll.

MLSZ Országos U14 Alap-csoport, Nyugat, 12. forduló:
Budafok – Budaörs 0-5

Budaörs: Kóródi – Scholtz (Dérfalvi, 55.), Molnár P. (Zsilinszky, 60.), Heincz, Pákozdy, Pintér A. (Kiss A., 68.), Puskás (Melicher, 68.), Mohácsi (Kálmánczhey, 60.), Nagy B., Pintér B. (Kun, 60.), Bartha

Vezetőedző: Gulyás Szabolcs

Gólszerző: Pákozdy (18.), Pintér B. (43.), Heincz (61.), Kálmánczhey (68.), Bartha (74.)

Gulyás Szabolcs értékelése:
Különleges érzés volt visszatérni „régi” sikereim helyszínére, vártam már ezt a találkozót. Görcsösen kezdtünk, az én feszültségem némileg átragadt a játékosokra, azonban a két megítélt tizenegyesből mi jöttünk ki jobban, és ez megnyugtatta a srácokat. A szünet után a játék minden elemében magasan a budafokiak fölé kerekedtünk, különösen az állóképességbeli különbség volt az, ami a laikus nézők számára is erősen szembeötlő lehetett. Nagyszerűen teljesítettünk, s nem túlzok ha azt mondom: ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Nagyon szépen köszönöm a játékosaimnak azt, amit a pályán láttam, s köszönöm a minket támogató több tucat vendégszurkolónak, hogy igazi futballhangulatot varázsoltak a lelátóra, s felejthetetlenné tették ezt a napot a gyerekek számára. Gratulálok tehát a csapatomnak, a budafokiaknak pedig sok sikert kívánok!

BSC 2122 U14 12 fordulo tabella

A héten zárja az őszi szezont csapatunk. Előbb szerdán (11.24., 16 óra) a 11. fordulóból elhalasztott Tatabánya elleni bajnokira kerül sor, majd szombaton (11.28., 13.30) a Pécs lesz az ellenfél.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat