Felemás őszön vannak túl fiataljaink.
Felemás szezont tudhat maga mögött országos bajnokságban szereplő U14-es csapatunk. Gulyás Szabolcs együttese lent és fent is volt az ősz folyamán, a vezetőedzőnek van is hiányérzete, ám biztató jeleket lát, és úgy érzi, hogy tavasszal, több szerencsével több pontot gyűjthet a gárda. Fiataljaink 13 meccsen (3 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség) szerzett 11 ponttal a 14 csapatos bajnokság 10. helyén várják folytatást.
Gulyás Szabolcs értékelése:
Júliusban vettem át a csapatot Papp Gábor kollégámtól, aki rendkívül támogató volt, sokat segített az első néhány héten. Egy technikailag és taktikailag jól felkészített társaság volt, azonban hamar kiderült, hogy fizikálisan nincsenek azon a szinten, amit én elvártam volna, így az első pár héten az állóképesség-fejlesztésre helyeztük a fő hangsúlyt. A nyár nem sikerült rosszul, bár a koronavírus-járvány miatt augusztusra csúszott nyaralások miatt az edzéslétszámokkal néha volt gond. A bajnokságot jól kezdtük, hisz az első 4 fordulóban 6 pontot szereztünk, és a Pakssal is szoros meccset játszottunk. Ezután viszont egy hosszabb hullámvölgybe kerültünk, ez mind engem, mind a játékosokat megviselte. Szerencsére végül rendezni tudtuk a sorokat, a két szomszédvári rangadón a Kelen és a Budafok ellen remek játékkal rukkoltunk elő, és a listavezető, veretlen Péccsel is kiváló harcot vívtunk. Összességében egyértelmű, hogy maradt bennünk pár pont, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pályamunkálatok miatt mindenhova utaznunk kellett, ez elég sokat kivett belőlünk, mint ahogy az is tény, hogy a 13 mérkőzésen egyetlen alkalommal sem volt szerencsénk, ez példátlan a teljes mezőnyt figyelembe véve. Remélem ez tavasszal megfordul, és valamivel több pontot tudunk majd szerezni, mert a játékunkkal és az edzésmunkánkkal többre vagyunk hivatottak, mint amit a tabella jelenleg mutat. Köszönöm szépen a szülők és játékosok áldozatos munkáját és hozzáállását, nagyszerű közösség, amely bízom benne, hogy tovább fejlődik a tavasszal. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!
Hajrá Budaörs!