Két meccs után kapott ki ismét az U14

Kétgólos vereséget szenvedtek fiataljaink.

Egy győzelemmel és egy döntetlennel a háta mögött várta a hétvégi Veszprém elleni bajnokit U14-es csapatunk. Gulyás Szabolcs együttese azonban nem tudta folytatni veretlen sorozatát. A vendégek szereztek vezetést a mérkőzés elején, ám ezt követően még egalizálni tudott a BSC. A Veszprém azonban még az első félidőben ismét magához ragadta a vezetést – egy, a második félidőben szerzett újabb találattal pedig a mérkőzést is eldöntötték. Fiataljaink 18 ponttal a 14 csapatos bajnokság 10. helyén állnak.

MLSZ Országos U14, Alap-csoport, Nyugat, 19. forduló:
Budaörs – Veszprém 1-3

Budaörs: Kóródi – Scholtz, Dérfalvi, Heincz, Pákozdy, Pintér A. (Pintér B., 41.), Puskás, Mohácsi, Nagy B., Juhász (Kálmánczhey, 60.), Bartha

Nem lépett pályára: Zsilinszky, Molnár P., Melicher, Kun M.

Gólszerző: Mohácsi (29.), illetve Hideg (6., 39.), Sági (67.)

Gulyás Szabolcs értékelése:
Örülök, hogy egy jó mérkőzést sikerült játszani egy ilyen remek csapat ellen, mint a Veszprém. Ősszel csúnyán lefociztak minket, most azonban méltó ellenfelei voltunk egy dobogós helyezésért harcoló csapatnak. Az átütőerő hiányzott a játékunkból, nem tudtunk igazán helyzetet kidolgozni, de megsüvegelendő az a felfogás, amiben játszottunk.

A következő fordulóban a Credobus Tehetségközpont lesz az ellenfél. A mérkőzést pénteken (04.15.) 14 órától játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat