A mérkőzést végig irányítva nyertek fiataljaink.
A Mosonmagyaróvárt látta vendégül Nagypénteken országos bajnokságban szereplő U14-es együttesünk. Gulyás Szabolcs legénysége szeretett volna visszavágni az őszi vereségért. Az első félidőben számos budaörsi helyzet alakult ki, ezek közül kettőt gólra is váltottak fiataljaink. A vendégek még az első félidőben szépítettek, de a második játékrészben is a BSC dominált és kapuja elé szegezte az ellenfelet, aminek eredménye újabb két gól lett, így 14 éveseink magabiztos győzelmet arattak, és 21 ponttal a 14 csapatos bajnokság 10. helyén állnak.
MLSZ Országos U14, Alap-csoport, Nyugat, 20. forduló:
Budaörs – Credobus Tehetségközpont 4-1
Budaörs: Kóródi – Scholtz, Dérfalvi, Molnár P. (Juhász F., 44.), Heincz, Pákozdy, Pintér A. (Zsilinszky Á., 61.), Puskás, Mohácsi, Kálmánczhey (Melicher, 66.), Bartha
Gólszerző: Heincz (24.), Bartha (38.), Pintér A. (48.), Kálmánczhey (50.), illetve Egerszegi (40.)
Gulyás Szabolcs értékelése:
Kicsit csapkodóan kezdtünk, kellett 10 perc mire elkezdtük a saját játékunkat játszani. Remekül mentünk át labdaszerzés után kontrákba, ezeket pedig rendre lövéssel fejeztük be, azonban nagyon sok helyzetet kihagytunk, tulajdonképpen két meccsre való lehetőséget puskáztunk el. Összességében elmondható, hogy fokozatosan őröltük fel az ellenfelet, és teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, ami mellé most tetszetős játék is párosult. Gratulálok a csapatnak!
Legközelebb a MOL Fehérvár FC lesz az ellenfél. A mérkőzést szerdán (04.20.) 13.00-tól játsszák.
Hajrá Budaörs!