Ismét nekifut az egy osztállyal feljebb kerülésnek együttesünk.
Sorozatban második alkalommal lett bajnok U17-es csapatunk. Nagy Krisztián együttese ráadásul százszázalékos mérleggel végzett a tabella élén, így csakúgy, mint előző nyáron, most is osztályozós mérkőzések következnek fiataljaink számára.
Az első körben a Dunaharaszti lesz az ellenfél. Az első mérkőzést Budaörsön játsszák szombaton 17 órától, míg a visszavágóra jövő szerdán szintén 17 órától kerül sor.
Amennyiben 17 éveseink sikerrel veszik a Dunaharaszti elleni párharcot, akkor a Mezőkövesd és a Kisvárda összecsapás győztesével találkoznak a következő körben.
Hajrá Budaörs!