Igazi csapattá formálódott együttesünk.
Nehéz felkészülési időszak után végül eredményes tavaszt produkált kiemelt bajnokságban szereplő U16-os csapatunk. Schrenck Rajmund januárban vette át fiataljaink vezetését, aki alatt a tavasszal igazi csapattá formálódtak 16 éveseink. A szakvezetés a kapott gólok számával elégedett, ám a rúgottak tekintetében hiányérzete van. Együttesünk végül 24 meccsen 8 győzelemmel, 5 döntetlennel és 11 vereséggel a 13 csapatos bajnokság 9. helyén végzett.
Schrenck Rajmund értékelése:
Januárban kezdtük el a közös munkát a csapattal. A téli felkészülés alatt hét edzőmérkőzésből hatot le tudtunk játszani, egy elmaradt betegségek miatt. Nem volt a legideálisabb a felkészülésünk, edzéseken volt, hogy csak 6-8 játékos vett részt. Koronavírus, és sérülések is sújtottak minket, de a bajnokság kezdésére sikerült kiegyenesedni. Edzéseken, illetve az edzőmérkőzéseken a játékosoktól agresszív letámadást, visszatámadást, labdaszerzések után pedig gyors támadásvezetést, befejezést kértünk. Bajnoki mérkőzéseken sikerült jó tempóban játszva meglepni ellenfeleinket, és nyomást helyezni rájuk, viszont a támadásbefejezések pontatlanok voltak. Télen Jován Vilmos házi gólkirályunk eligazolt a Vasashoz, aminek örülünk az ő szempontjából, viszont ez a lőtt góljaink számában meglátszott. A tavaszi bajnoki mérkőzések mérlege: 5 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség. 18 lőtt, 18 kapott gól. 9. helyen végeztünk. Egy erős bajnokságban sikerült kiélezett mérkőzéseket játszani. A 18 kapott góllal elégedett vagyok, viszont a 18 lőtt góllal már kevésbé. Rendszerint három 2007-születésű játékos lépett pályára a csapatban, az utolsó fordulóban két 2008-as játékos is játszott. Nagy Krisztián U17, Kaszás Attila U15, illetve Gulyás Szabolcs U14 edzővel közösen a gyerekek érdekeit nézve igyekeztünk feljebb játszatni, edzetni játékosokat, és közösen együtt dolgozni, ezúton is köszönöm nekik a közös munkát. A tavaszi szezonban igazi csapattá formálódtunk, az edzéseken és a mérkőzéseken kivétel nélkül mindenki odatette magát és megtett mindent a siker érdekében. Minden játékosnak, edzőnek, vezetőnek, illetve a háttérben dolgozóknak kellemes nyarat kívánunk!
Hajrá Budaörs!