Nagy verésbe szaladt bele az U19

Öt meccse nyeretlen együttesünk.

Tovább tart U19-es csapatunk rossz szériája. Fiataljaink ahhoz a Doroghoz látogattak, amely három vereséggel a háta mögött várta az összecsapást. Sajnos azonban a hazaiak rossz sorozata szakadt meg. Bár a BSC előtt számos helyzet adódott, gólokat a hazaiak szereztek, méghozzá hetet is, így otthon tartották a három pontot, míg együttesünk ezúttal gólképtelen maradt. Fiataljaink számára ez volt sorozatban az ötödik nyeretlenül megvívott találkozó, és 9 meccs után 12 ponttal a nyolccsapatos bajnokság 6. helyén állnak.

MLSZ Regionális U19 Észak-Nyugat, A-csoport, 13. forduló:
Dorog – Budaörs 7-0

Budaörs: Séra – Takács G., Éles, Nagy G., Schindler, Gyurina, Borbás B. (Zolyia, 70.), Szabó M. (Vámos, 46.), Katona (Székely, 70.), Forgács, Czakó

Nem lépett pályára: Hámori

Vezetőedző: Kaszás Attila

Kaszás Attila értékelése:
Az első 37 percben mi irányítottuk a játékot, a dorogiak egy-két kontratámadást követően tudtak zavart kelteni a védekezésünkben. Aztán eljött a 38. perc, amikor hatalmasat bakiztunk hátul, ebből vezetést szerzett az ellenfél. Gyorsan kaptunk egy lesgyanús gólt, ami teljesen kizökkentette ritmusából a csapatot, majd jött az újabb hiba: 3-0 a félidő. A második játékrész első húsz percében sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, a dorogi kapus három alkalommal is hatalmasat védett. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy az ellenfél egyszer aztán eljön a kapudig, mi ebből is gólt kaptunk. A folytatásban is támadtunk, de a gólokat továbbra sem mi szereztük... Gratulálok a Dorognak! A mi részünkről pedig hatalmas alázatra lesz szükség a folytatásban!

A következő mérkőzés a Bicske ellen lesz, szombaton (12.03.) 12 órától az Árok utcában.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat