Ötmeccses nyeretlenségi szériának vetettek véget a fiúk.
A Bicskét fogadta hétvégén U19-es csapatunk. Fiataljaink az elmúlt öt fordulóban nem tudtak győzni, ám ezúttal megtörték a rossz szériát. Már 25 perc alatt hárommal mentek a fiúk, és bár a vendégek szépítettek, még az első félidőben visszaállt a háromgólos budaörsi vezetés. A második játékrészben sem hagyott alább a lendület, ami hat BSC- gólban mutatkozott meg, míg az ellenfél büntetőből tudott eredményes lenni. A győzelmet jelentő kilenc gólon két játékosunk osztozott. Czakó Bálint három, míg Schindler Bálint 6(!) Alkalommal vette be a bicskeiek kapuját. 19 éveseink 15 ponttal (4 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség) a nyolccsapatos bajnokság 5. helyén állnak.
MLSZ Regionális U19 Észak-Nyugat, A-csoport, 14. forduló
Budaörs – Bicske 9-2
Budaörs: Hámori (Konorót, 46.) – Sebestyén A. (Urbantsok, 46.), Takács G., Éles, Nagy G., Schindler, Gyurina, Katona, Polgár (Székely, 46.), Czakó, Zolyia (Varga D., 69.)
Vezetőedző: Kaszás Attila
Gólszerző: Schindler (7., 23., 46., 51., 56., 75.), Czakó (25., 43., 90.)
Kaszás Attila értékelése:
Fegyelmezetten, sok szép támadást vezetve játszottunk, és ezúttal a gólokkal sem maradtunk adósak, ilyen arányban is megérdemelt a győzelmünk. Volt néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény, aminek külön örültem. Gratulálok a csapatnak!
Az utolsó őszi mérkőzés a sereghajtó Zsámbék ellen lesz. A találkozó – amit a 12. fordulóból pótolnak – csütörtökön (12.08.) 18 órakor kezdődik.
Hajrá Budaörs!