Veretlenül lettek bajnokok a kicsik.
Vasárnap Törökbálinton rendezték meg az Aréna Utánpótlás Tornát az U9-es korosztály számára, amin a budaörsi kilencévesek is részt vettek. Sőt! A torna tíz együttesét kétszer ötcsapatos csoportra osztották. A BSC három győzelemmel és egy döntetlennel megnyerte saját kvintettjét, így bejutott az elődöntőbe, ahol a másik csoport második helyezettjével, a Budatéténnyel találkozott, és nyert 1-0-ra. Következett a finálé a Carvalho BLAUSE ellen, amit szintén 1-0-ra nyert Olaj György legénysége, így budaörsi diadallal zárult a viadal, ráadásul a torna legjobb játékosa is csapatunkból került ki Negyeliczky Max személyében.
Olaj György értékelése:
Egy jól megszervezett tornán vettünk részt. Magas színvonalú, izgalmas mérkőzéseket játszottunk. A gyerekek mindent megtettek a tornagyőzelemért, nagy dicséret jár mindenkinek. Jár a köszönet a szülőknek, akik szurkolásukkal hozzájárultak a sikerhez.
Hajrá Budaörs!