Szép támadások végén szereztek gólokat fiataljaink.
A múlt heti gólnélküli mérkőzés után ezúttal fölényesen győzött U16-os együttesünk, amely a Budafok ellen játszott edzőmeccset.
Felkészülési mérkőzés:
Budaörs – Budafok 4-0
Budaörs: Marek – Szilveszter E., (Juhász P.) Hajdú Z., (André M.) Németh K., Kőhalmi (Kiss D.) Horváth K., (Szarka) Szilveszter M., (Puskás L.) Marton, (Stupek) Juhász F., Oláh G., (Agourah) Kiss V.
Gólszerző: Kiss V. (3), Oláh G.
Schrenck Rajmund értékelése:
Az első félidőben fegyelmezetten, koncentrálva játszottunk, szép támadásokat vezettünk. Végre sikerült bontanunk a támadózónában Kiss Vince, Oláh Gergő és Juhász Flórián rengeteg mozgásának köszönhetően. A középpályán agresszíven játszottunk, a labdaszerzések után gyorsan mentünk át támadásba. A szünetben hetet cseréltünk, a játék képe nem változott, csak a helyzeteinket elszórakoztuk. A letámadásunk helyenként rendben volt. Meg kell említenem Marek Botond kapusunk teljesítményét is, aki büntetőt hárított és végig magabiztosan védett. Összességében elégedett voltam, egyre jobban kezd a játékunk kirajzolódni.
Hajrá Budaörs!