A helyzetkihasználás döntött az ellenfél javára.
A BVSC ellen lépett pályára hétvégén U10 csapatunk. A zuglóiak jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően fölényesen nyerték a 4×20 perces találkozót. Felkészülési mérkőzés:
Budaörs U10 – BVSC U10 2-9
Toroczkai Bonifác értékelés:
Nem voltak elég koncentráltak a játékosok, ami nagyarányú vereséghez vezetett, azonban a játék képe ezt abszolút nem igazolta. Kifejezetten szépen építettünk támadásokat, nagyobb arányban volt nálunk a labda, azonban a kialakított helyzeteket nem sikerült kihasználni. Összességében több helyzetünk volt ellenfelünknél, de ők koncentráltabbak voltak és érvényesíteni is tudták saját lehetőségeiket. A helyzetkihasználást leszámítva kiváló teljesítményt nyújtottunk, kellően agresszívek voltunk, többnyire győztesen jöttünk ki a párharcokból. Sokszor teljesen be tudtuk szorítani az ellenfelet a saját térfelére. A kombinatív játékban is folyamatos előrelépés látható a gyerekeknél, egyre többet gondolkoznak passzjátékban. Technikailag mindenképp kell még fejlődni, voltak hibák, amik az ebből fakadó hiányosságok miatt adódtak. Labdakihozatalban fejlődtünk a legtöbbet a szezon kezdete óta, egyre magabiztosabbak a gyerekek nyomás alatt. Mindent összevetve hasznos mérkőzés volt, rávilágított a hiányosságokra, amiket igyekszünk minél hamarabb kijavítani.
Hajrá Budaörs!