Jó hajrával szerzett pontot az U17

Megszületett csapatunk első döntetlenje a szezonban.

Pápára látogatott az év első bajnokiján U17-es csapatunk. Kaszás Attila együttese jó előjelekkel várta a tavaszi folytatást, hiszen az utolsó négy őszi bajnokin egyaránt győztesen hagyta el a pályát. Fiataljaink jól kezdtek a bajnoki címért harcoló ellenfél otthonában, hiszen már a 12. percben megszerezték a vezetést. Ami azonban mindössze három percig tartott, a hazaiak ekkor egyenlítettek, majd még az első félidőben szerzett két újabb góllal úgy tűnt, hogy megnyugtató előnyre tettek szert. A BSC azonban nem adta fel, és előbb szépített, majd a hajrában az egyenlítés is összejött. Ez volt csapatunk első döntetlenje a szezonban, amely 13 meccs után 16 ponttal (5 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség) a 13 csapatos bajnokság 10. helyén áll.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat, 14. forduló:
Pápa – Budaörs 3-3

Budaörs: Konorót – Németh K., Buzás, Hermány (Oláh G., 68.), Varga D., Marton M. (Kiss V., 79.), Jármai, Paksi (Fiedler, 46.), Kiss N. (Kiss D., 68.), Polgár (Kőhalmi, 68.), Sebestyén

Vezetőedző: Kaszás Attila

Gólszerző: Gajdosi (15.), Farkas Á. (29., 35.), illetve Polgár (12.), Kiss D. (71.), Németh K. (81.)

Kaszás Attila értékelése:
Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Pápa szervezett, lendületes csapat, nem véletlenül második a tabellán. Jól kezdtünk, hiszen vezetést szereztünk, de a hazaiak olyan minőségű és sebességű első félidőt produkáltak, amivel nem tudtuk tartani a lépést. Tudtuk, hogy ezt a tempót és színvonalat nagyon nehéz lesz tartania ellenfelünknek, várhatóan vissza fognak esni. Ez be is következett, ráadásul a mi cserejátékosaink sokkal többet hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez, mint a pápaiaké, így sikerült kétgólos hátrányból felállnunk, és megérdemelten szereztünk pontot.

A következő fordulóban a Mosonmagyaróvár lesz az ellenfél. A mérkőzést szombaton (03.11) 13 órától játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat