Vereséggel kezdték fiataljaink a felsőházi szereplést.
A II. Kerülethez látogatott a hétvégén U19-es csapatunk a felsőházi rájátszás első fordulójában. A hazaiak szereztek vezetést, amire érkezett válasz budaörsi részről. Hamar visszaszerezte azonban a vezetést az ellenfél, amely meg is tartotta egygólos előnyét a szünetig. A második játékrészben ismét sikerült egyenlítenie együttesünknek, az utolsó szó azonban a hazaiaké volt, akik az utolsó pillanatokban megszerezték a győztes találatot.
MLSZ Regionális U19 Észak-Nyugat, 1-6. helyezés, 1. forduló:
II. Kerület – Budaörs 3-2
Budaörs: Hámori – Katona (Székely, 18.), Pintér B., Éles, Bánki (Biri, 46.), Szabó M., Gyurina, Borbás (Polgár, 82.), Forgács (Vámos, 82.), Czakó (Csernus, 62.), Zolyia
Vezetőedző: Kaszás Attila
Gólszerző: Hauberl (10.), Tóth I. (28.), Mihálszki (89.), illetve Zolyia (24.), Gyurina (72. – büntetőből)
Kaszás Attila értékelése:
A hazai csapat szervezetten, agresszívan futballozott, mi pedig nem igazán találtuk a ritmusunkat. Nem voltunk eléggé koncentráltak, hiányzott belőlünk az átütőerő. Pozitívum, hogy kétszer is egyenlíteni tudtunk, de ezen kívül nehéz lenne bármi mást kiemelni a teljesítményünkből.
A következő fordulóban a Tatabánya lesz az ellenfél. A mérkőzést szombaton (04.01.) 14 órától játsszák.
Hajrá Budaörs!