Kétszer is felállt hátrányból az U17

Pontot szereztek fiataljaink.

A szombathelyi Király SE-t fogadta hétvégén U17-es csapatunk. Az első félidő egyetlen gólját a vendégek szerezték, akik egészen a 74. percig őrizték előnyüket, ekkor érkezett a budaörsi egyenlítés. Nem sokkal később ismét vezetéshez jutottak a szombathelyiek, ám az utolsó szó együttesünké volt, amely ismét egalizált, egy pontot otthon tartva ezáltal. A BSC 16 meccs után 20 ponttal (6 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség) a 13 csapatos bajnokság 10. helyén áll.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat, 18. forduló:
Budaörs – Király SE 2-2

Budaörs: Molnár I. – Hermány (Kiss N., 75.), Németh K. (Kiss D., 51.), Buzás, Varga D. (Horváth K., 75.), Marton M., Kiss V. (Fiedler, 46.), Jármai, Paksi (Köves-Abay, 67.), Polgár, Sebestyén

Vezetőedző: Kaszás Attila

Gólszerző: Fiedler (74., 84.), illetve Fliegler (23.), Katona (80.)

Kaszás Attila értékelése:

Hullámzó mérkőzést vívtunk: jól kezdtünk, óriási ziccert hibáztunk, aztán a vendégek átvették az irányítást. Az első félidő nagy részében többet birtokolták a labdát, egy pontrúgásból vezetést is szereztek. A második félidőben többet volt nálunk a labda, voltak lehetőségeink, két gólt is szereztünk, amikkel mindkétszer hátrányból álltunk fel. A játékunkkal nem vagyok teljesen elégedett, de örülök a döntetlennek.

A következő fordulóban a Haladás lesz az ellenfél. A mérkőzést csütörtökön (04.06.) 11 órától játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat