Az utolsó percekben csúszott ki a győzelem fiataljaink kezei közül.
Pécsre látogatott a hétvégén U15-ös csapatunk. Gulyás Szabolcs együttese az egymás után elszenvedett három vereséget szerette volna a pécsi túra alkalmával megszakítani. A mérkőzés budaörsi szempontból nem is kezdődhetett volna jobban, hiszen már a 10. percben megszerezte csapatunk a vezetést, és mivel több találat nem született a félidőben, így 0-1-es budaörsi vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidőben úgy tűnt, hogy nem születik több gól ezen a találkozón, és az az egy, első félidőben szerzett budaörsi találat elegendő lesz csapatunknak a találkozó megnyeréséhez, azonban a hazai csapat a rendes játékidő utolsó előtti percében egyenlíteni tudott. Ezzel a hajrában szerzett góllal a pécsieknek sikerült otthon tartania az egyik pontot. A BSC 20 mérkőzés után 41 ponttal (13 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség) a tabella 3. helyén áll.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat, 22. forduló:
PVSK – BSC 1924 Futball Kft. 1-1
BSC 1924 Futball Kft: Kóródi – Scholtz (Heincz, 53.), Sütő, Pákozdy, Juhász F. (Kun, 64.), Pintér A., Puskás, Nagy, Gergi (Bartha, 53.), Pintér B. (Koller, 53.), Mészáros (Stupek, 60.)
Nem lépett pályára: Kálmánczhey,
Vezetőedző: Gulyás Szabolcs
Gólszerző: Fülöp Á. (79.), illetve Nagy B. (10.),
Gulyás Szabolcs értékelése:
Csalódottak vagyunk, hiszen remekül játszottunk, két meccsre való 100%-os ziccert hagytunk ki, ellenfelünk pedig jóformán a felezőt sem lépte át, mégis döntetlen lett a vége. Csak magunkat okolhatjuk, tulajdonképpen egy 7-0-ás győzelem helyett sikerült a legvégén egy 1-1-es döntetlent összehozni. Koncentráltabbnak kell lennünk, különösen akkor, amikor olyan csapatok ellen játszunk, akiknek élet-halál minden pont a kiesés elkerülése végett. Még 3 ilyen meccsünk lesz, nem szeretnénk még egyet botlani, mert az könnyen a bronzérmünkbe kerülhet.
A következő fordulóban a Goldball lesz az ellenfél. A mérkőzést szerdán (05.03.) 17:30 órától játsszák.
Hajrá Budaörs!