Nem született gól U16-osaink mérkőzésén.

Döntetlent értek el fiataljaink a harmadik helyezett otthonában.

Schrenck Rajmund csapata a hétvégén ezúttal az Érd együtteséhez látogatott. Nehéz találkozóra számíthattak U16-os fiataljaink a tabella harmadik helyén álló hazai csapat ellen. Az egész mérkőzésen a BSC akarata érvényesült, ugyanakkor eredményességben ez nem mutatkozott meg. Az első félidőben egymást követték a budaörsi gólszerzési lehetőségek, míg az ellenfél főként pontrúgások utáni szituációkból próbált meg gólt elérni. A második félidő is hasonlóan alakult, mint az első, azonban fiataljaink ezen a napon a kidolgozott helyzetekből sajnos egyet sem tudtak gólra váltani, ahogyan a hazai csapat sem, így a mérkőzés 0:0-s végeredménnyel ért véget. A BSC 14 mérkőzésen összegyűjtött 37 ponttal (12 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség) továbbra is a tízcsapatos bajnokság élén áll.

MLSZ Regionális U16 Dél-Nyugat, 18. forduló:
Érdi VSE – BSC 1924 Futball Kft. 0-0

BSC 1924 Futball Kft.: Zsilinszky – Németh, Szilveszter E. (Hajdú, 64.), Kőhalmi, Szarka, Egan, Kiss D. (Marton, 44.), Oláh (Bézi, 46.), Kiss V. (André, 76.), Szilveszter M. (Horváth, 46.), Hajdu,

Vezetőedző: Schrenck Rajmund

Schrenck Rajmund értékelése:

Sajnos ezen a mérkőzésen mindent megtettünk, hogy ne nyerjünk. Rengeteg helyzetet hagytunk ki, indokolatlanul sokat szabálytalankodtunk, ami ellenfelünknek kedvezett. Azt hozzáteszem nagyon nehéz mérkőzés volt, mivel ellenfelünk teljesen behúzódott a kapujuk elé és hosszú labdákkal próbált támadásokat vezetni, a tizenhatosunk környékén szabadrúgásokat próbáltak kiharcolni és ezekből megnyerni a mérkőzést. Védőink többnyire jól helyezkedtek és a második labdákat is mi gyűjtöttük be, azokból vezettük a támadásainkat, de sajnos ma minden támadónk mélyen a tudása alatt teljesített. Pozitívumként azt tudom megemlíteni, hogy a harmadik mérkőzésünket hozzuk le kapott gól nélkül. További sok sikert az érd csapatának.

A következő fordulóban a Dombóvár lesz az ellenfél. A mérkőzést vasárnap (05.07.) 12 órától játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat