A listavezető ellen játszottak fiataljaink.
U14-es csapatunk ezúttal hazai pályán fogadta a Zalaegerszeg együttesét. Suth Balázs legénysége az első félidő közepéig jól tartotta magát a listavezető ZTE ellen, ekkor azonban a budaörsi fiatalok figyelmetlenségét maximálisan kihasználták a vendégek. A második játékrészben, a félidő hajrájában ismét a vendégek szereztek gólt, és így elvitték a három pontot az Árok utcából.
MLSZ Országos U14 Alap csoport Nyugat 23. forduló:
BSC 1924 Futball Kft. – ZTE FC
BSC 1924 Futball Kft.: Kóródi – Sütő, Kovács (Miljanivic Milos, 41.), Bujáki, Dávid, Fiedler, Klimes (Szikra, 58.), Nagy, Czupper (Marton, 58.), Wertetics (Tóth, 58.), Fejes
Nem lépett pályára: Svendor
Vezetőedző: Suth Balázs
Suth Balázs értékelése:
A bajnokság egyik esélye látogatott hozzánk, és ehhez méltóan kezdték is a mérkőzést! Amit a csapattól kértem, hogy félelem nélkül merjenek játszani, és amiket gyakorlunk, csinálják meg, azt megkaptam, így ennek örülök! A múltkori mérkőzésünkhöz képest most nem adtuk annyira olcsón a gólokat, sőt helyenként tudtunk labdát birtokolni, és támadást építeni több-kevesebb sikerrel! Sajnos a mérkőzés iramához még nem vagyunk hozzászokva, így sok a technikai hiba nyomás alatt, de ezen dolgozunk, hogy ez változzon. Összességében elégedett lehetek a Zalaegerszegnek pedig sok sikert a bajnokságban!
A következő fordulóban a PMFC lesz az ellenfél. A mérkőzést szombaton (05.13.) 12 órától játsszák.
Hajrá Budaörs!