Szépen zárta az évet U17-es csapatunk.

Győzelmet arattak utolsó bajnokijukon fiataljaink.

Vasárnap kora délután játszotta le idei utolsó bajnoki mérkőzését U17-es csapatunk, a HR-Rent Kozármisleny együttese ellen. Kaszás Attila legénysége jól kezdte a mérkőzést, melyen az első félidő első percében rögtön vezetéshez is jutottak. Az előny nem tartott sokáig, hiszen a budaörsiek vezető találatára pár percen belül válaszolni tudott a vendég együttes. Fiataljaink végig irányították a mérkőzést, és a félidő hátralévő részében több helyzetet is sikerült kialakítaniuk, melyekből két újabb gólt szerezve, magabiztos budaörsi vezetéssel zárták az első játékrészt. A szünetet követően, csapatunknál maradt a mérkőzés irányítása, és a kezdeményezés, aminek eredményeként a második félidőben két újabb budaörsi találat született. A BSC-s fiatalok ezzel az 5:1-s győzelemmel zárták a 2022/2023-as bajnoki évadot, ahol összesen 28 pontot szerezve a tabella 9. helyén végeztek.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat, 26. forduló:

BSC 1924 Futball Kft. – HR-Rent Kozármisleny 5-1

BSC 1924 Futball Kft.: Molnár – Hermány, Németh (Szarka, 65.), Buzás, Varga (Kiss V., 71.), Marton (Büki, 58.), Fiedler, Jármai (Kiss D., 71.), Paksi, Sebestyén, Polgár,

Vezetőedző: Kaszás Attila

Gólszerző: Fiedler (1., 89.), Varga (26.), Jármai (37., 52.) illetve Kárpáti (5.)

Kaszás Attila értékelése:

Határozottan, jól futballoztunk, szép támadásokat vezettünk, ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat