Nem sikerült a feljutás.

Elvesztették a visszavágót fiataljaink.

Schrenck Rajmund és Nagy Zsombor csapata szerda délután játszotta le, a rájátszás 1. fordulójának visszavágóját. A tatabányai vendégszereplés alkalmával, a mérkőzés nem alakult jól U16-osaink számára. A hazai csapat a találkozó elejétől fogva magához ragadta a kezdeményezést, és az első játékrészben a kialakított mezőnyfölény mellett, két gólt szerezve összesítésben egalizálták a párharcot. A 2:0-s szünetet követően a második félidőben mindkét együttes előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, azonban azok rendre kimaradtak, így következhetett a hosszabbítás. A 2x15 perc során a tatabányai csapatnak a 109. percben sikerült az egyik helyzetét gólra váltania. A BSC-s fiataloknak még a mérkőzés utolsó pillanataiban is volt lehetősége arra, hogy összesítésben kiegyenlítse a párharcot, de sajnos a találkozón az összes budaörsi lehetőség kimaradt. A hazai csapat 3:0-ra megnyerte a visszavágót, és így összesítésben a több rúgott gólnak köszönhetően feljutott az MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat csoportjába.

MLSZ Regionális U16 Alap Rájátszás 1. forduló:

Tatabányai SC - BSC 1924 Futball Kft. 3-0

BSC 1924 Futball Kft.: Molnár – Németh, Hajdu, Szarka, Kiss D. (Szilveszter M., 61.), Oláh (Egan, 46), Marton, Kiss V. (Kőhalmi, 61.), Nagy, Horváth (Bézi, 106.), Bartha

Nem lépett pályára: Szilveszter E., Juhász, Zsilinszky

Vezetőedző: Schrenck Rajmund

Gólszerző: Dénes (15.) Mészáros (36.), Mester (109.)

Schrenck Rajmund értékelése:

Sajnos az osztályozó visszavágójába nem jól álltunk bele. Nem mertünk játszani, szabadultunk a labdától, kapkodtunk. Küzdöttünk, becsülettel, de minőséget nem vittünk a játékba, és ez is lett a vesztünk, mert a csapkodó játékból a Tatabánya jött ki jobban. A vereség is nagyon fájó, de a mutatott játék még fájobb. Ezért a játékért vállalom a felelősséget, én készítettem fel a csapatot az osztályozóra, tehát elsősorban az én felelőségem, hogy nem tudtunk osztályt váltani. Mindamellett nem szabad elfelejteni, hogy nagyszerű szezont futottunk, nagyon mélyről jöttünk, büszke vagyok a srácokra. Természetesen csalódottak vagyunk, sajnáltam a fiúkat hiszen egy év munkája volt benne, de nincsenek véletlenek ennek most így kellett lennie. Gratulálunk a Tatabányának megérdemelten jutottak fel, sok sikert kívánunk nekik. Köszönöm Nagy Zsombi munkáját, illetve a vezetők, közvetlen edző kollégák támogatását.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat