Nehéz szezonon van túl U14-es csapatunk.

 

Nehéz szezont tudhat maga mögött U14-es csapatunk. Suth Balázs csapata az őszi szezonhoz képest, csapatszinten némileg előre lépett a tavaszi szezonban. 

Suth Balázs értékelése:

Sajnos fizikálisan később érő játékosaink vannak ebben a korosztályban, és mivel itt a bajnokságban hatalmasat ugranak a gyerekek fizikálisan, így a bajnokságban nagyon látszott, hogy nem sok esély lesz fizikális játékra. Így inkább a labdabirtokló és labda kihozó játékra próbáltuk meg helyezni a hangsúlyt. Ami ebben a korban ilyen változások mellet, pálya méret, létszám, sajnos rengeteg hibát eredményez. Így nem meglepőek azok az eredmények, amiket év közben sajnos produkáltunk. Utána télen kicsit rendeztük a sorainkat, és szerencsére sikerült egy győzelem és egy döntetlent is elérni, így összességében azt gondolhatom, még ha az eredmény nem is lényeges, sikerült előre lépni valamicskét a játékosokkal őszről – tavaszra, ami télen a csapat részéről is elvárás volt magunk felé. Amint ezek a játékosok is biológiailag  elkezdenek beérni, szerintem egy jó kis csapat lehet, kiegészülve 1-2 emberrel.
Mivel ezt a korosztály jövőre már nem én vezetem, így sok sikert kívánok az utánam érkező edzőnek  a sikeresebb szerepléshez.
Továbbá köszönöm mindenkinek a munkáját az egész bajnokság során, akik ezt a korosztályt segítettek. Szép nyarat és eredményes felkészülést mindenkinek!

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat