Horváth Roland: Kifizetődő volt az őszinte foci a Vasas ellen

A két gólt szerző támadó értékelt a Vasas elleni győzelmet követően.

BSC 202021 MBL 6F BUDAORS VASAS FC 3 1 BORITO

Csapatunk szerdán magabiztos győzelmet aratott a Vasas felett. A sikerből oroszlánrészt vállalt a két gólt szerző Horváth Roland, aki a csapat teljesítményét emelte ki. A eddig hat meccsen három gólnál járó támadó szerint nincs kitől tartania a BSC-nek.

Hogy élted meg belülről a Vasas elleni mérkőzést?
Egységes volt a csapat, egyénileg is mindenki jó teljesítményt nyújtott, de inkább a csapatjátékot emelném ki. Mindenki kivette a maga részét ebből a győzelemből. Tudtuk, hogy Vasas próbál hátulról építkezni, erre a szakvezetés felhívta a figyelmünket a meccs előtt. Ezért azt kérték, hogy magasan kezdjük meg a védekezést, ez Pethő Bence, illetve az én feladatom volt. Összegében jó mérkőzést játszottunk.

Neked sem ment rosszul a játék, hiszen kétszer is beköszöntél, sőt az egyik eredménykövető alkalmazás szerint mindhárom gólt te szerezted.
Igen, sokan hívtak is, hogy gratuláljanak a mesterhármashoz, de el kellett szomorítanom őket, hogy csak két gólt szereztem, a második gólunk Pethő Bence szemfülességének köszönhető, aki vérbeli csatárhoz méltón jókor volt jó helyen. Az első gólnál Nyári Patriktól kaptam nagyszerű labdát, és sikerült azt a kapuba juttatnom, míg a második találatomnál Zeke Márió keresztbe lőtt labdájára érkeztem jól.

BSC 202021 MBL 6F BUDAORS VASAS FC 3 1 HORVATH ROLAND CIKK1

A mérkőzés képe alapján reálisnak tűnik a végeredmény, te is így érzed?
Úgy érzem, hogy még több gólt is szerezhettünk volna, ha a végére nem fáradunk el. De nem lehetünk elégedetlenek, hiszen a nevek alapján ez az elmúlt évek legerősebb Vasasa. Elég, ha megnézzük, hogy kiket igazoltak nyáron, a többi között az NB I. gólkirálya is az angyalföldieket választotta, ez pedig jól mutatja a Vasas nem titkolt célját, hogy az élvonalba vágynak. Nekünk pedig sikerült legyőznünk őket, ráadásul megérdemelten.

Eddig hat forduló zajlott le, hogyan értékeled a csapat teljesítményét?
A Szeged elleni meccset kivéve – amit megnyertünk – minden találkozón jól játszottunk. Domináltuk a játékot, megvoltak a helyzeteink. Ül az a támadó felfogású játékstílus, amit Bognár György és Márkus Tibor képvisel a csapat élén. Azt kérik tőlünk minden meccsen, hogy menjünk előre, vállaljuk fel a játékot, és próbáljunk minél több lehetőséget kialakítani. A védekezésre is odafigyelünk, de egy ilyen őszinte focit játszó csapatnál, mint amilyen mi vagyunk, benne van, hogy gólt kapunk. A három vereséggel végződő mérkőzésen is megvoltak a helyzeteink, de az i-re nem tudok feltenni a pontot, illetve a szerencse sem állt mellénk. Ez fordult meg a Szeged ellen, amikor nem játszottunk jól, de fortuna nekünk kedvezett. Ha megnézzük, eddig három olyan csapattal is játszottunk, akik a feljutást tűzték ki célul. A Debrecen ellen egy hajrábeli góllal szenvedtünk vereséget, a Szeged, illetve a Vasast pedig legyőztük. Ez is mutatja, hogy nincs kitől tartanunk, és felszabadultan játszunk mindenki ellen.

Vasárnap Ajkára látogattok, mi vársz a mérkőzéstől?
Jó csapatnak tartom az Ajkát, ezt mutatja az is, hogy a harmadik helyen állnak a tabellán. Jó lenne nyerni, és zsinórban három győztes mérkőzéssel a hátunk mögött elmenni a válogatott meccsek miatti szünetre. Ezt a találkozót sem fogjuk túlizgulni, igyekszünk majd ezúttal is élvezni a focit, és győztesen elhagyni a pályát.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat