SZOMBATON A FELNŐTTEK, VASÁRNAP AZ U21 GYŰJTÖTT 3 PONTOT
Az Árok utca hétvégén megtelt a "tavasszal" és sok néző is kiváncsi volt a felnőttek szombati és az utánpótlás vasárnapi szereplésére. Míg a felnőttek a majd nem szomszédos Diósd csapatát fogadták, az U17 és U21 a nagyjából szomszédos Újbuda alakulatait fogadták. A legkisebbek még szombaton küzdöttek az ellenféllel és a csepeli libalegelővel.
Igen, a Csepel 2013/2014-ben az utánpótlás II. osztályos meccseire kirikán aluli futball pályákat biztosít. Az őszi U17/U21 meccseket egy műfüves futball pályának nem nevezhető pálya-hulladékokból összerakott területen rendezte, míg a szombati meccsek már a "vissza a természetbe" jegyében zajlottak és egy kedves, vidéki tanya kertjének tavaszias hangulatát idéző füves területen játszottak a csapatok. A mérkőzéseket az U14 kezdete délután 1-kor: egy fura, de annál tanulságosabb meccset láthattak a nézők. Az első félidőben nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak újonnan igazolt és egyben kiemelkedő tehetségű játékosával, Király Kolos Dominikkel, aki a játékba bemelegedve a 4 gólt rúgott az első félidőben. A letaglózott egységünk nem tudta tartani a tempót a Csepellel, így csak az első félidő utolsó percében Kindla Dániel góljával tudtunk szépíteni. A második félidőre szerencsére megváltozott a helyzet és inkább mi uraltuk a pályát, Horváth Barna és Fodor Szabolcs góljával a végeredményt feltornáztuk 4-3-ra.
Papp Gábor nyilatkozat az U14 meccséről
Két ellentétes félidőt játszottunk, az első félidőben enerváltan és sok technikai hibával játszottunk. Az ellenfél csapatában volt egy olyan kiemelkedő játékos, akit nem tudtunk levédekezni és egymaga négy gólt rúgott az első félidőben. A második félidőben sok lehetőséget dolgozott ki a csapat, ezért mindenképpen dicséretet érdemelnek.
A szombati második utánpótlás meccset az U15 játszotta egy picit több sikerrel. Az 1-1-es végeredmény sokat nem mond el a játékról, a nézők viszont egy küzdelemmel teli meccset láthattak. Alapvetően mi uraltuk a játékot, a gólunkat Tóth Dávid már meg is szerezte a 17. percben, viszont találatot már nem szereztünk. Az ellenfél a második menetben be is vart egy gólt, de Farkas Olivér így sok komoly kapurarúgást hárított. A döntetlennel illetve a 2 halasztott meccsünkkel vissza is estünk a 7. helyre, de bajnokságból még sok idő van, így még bőven lehet majd szépíteni.
Horváth Roland szokásától eltérő, bővebb interpretációja az U15 szerepléséről
Gratulálok a csapatnak a jó játékhoz. Élvezetes, nagy iramú mérkőzést játszottunk egy futball pályának nem minősíthető füves területen. Mindehhez nagyon jól alkalmazkodtunk, sokan jól teljesítettek, a mérkőzésen két gól is esett, de sajnos döntetlen lett az eredmény. A gyerekek minden dicséretet megérdemelnek. Farkas Olivér a mezőny legjobbja volt, a három óriási mentésével. Bár végig mi irányítottunk, az ellenfél alkalmazkodott hozzánk és a mérkőzés helyzeteit mi hagytuk ki.
Amíg utánpótlás szinten ilyen, pályának nem minősíthető libalegelőn kell futballozniuk a gyerekeknek, addig biztosan nem lesz Magyarországon jó utánpótlás és jó utánpótlás nevelés.
Szombat délután hazai eseménye a Diósd elleni mérkőzés volt, amin a papírforma és csapatunk győzött. Gyakorlatilag az idegenbeli mérkőzést ismételtük meg - a különbség leginkább a pálya volt illetve a gólszerzőink változtak: most Sajbán I Miklós és Pleván Ádám talált be a hálóba. A meccsen elért két gólunkkal és három pontunkkal maradtunk az 5. pozícióban. A Csepel a BKV otthonában kikapott, az Andráshida és a Csákvár szintén győzött otthon, míg egyedül a győrieknek nem ment otthon, de ez a helyzetünkön nem sokat változtat. A következő mérkőzéseinken a papírforma alapján ismét győzelmeket kellene elérnünk ahhoz, hogy a matematikailag leküzdehtő különbséget letudjuk. A matek viszont nem szorosan kapcsolódik a futballhoz, mint azt tavaly ősszel láthattuk - bármi megtörténhet a focipályán. A csapat ezért nagyon várja a bizonyítási lehetőséget, legközelebb Körmenden. A hétvégi meccs összefoglalója: Budaörs - Diósd 2-0 (1-0)

A vasárnapi óraátállítás és az új, nem hétvégére kihegyezett BKV járatok sem akadályhozhatták meg a reggeli és a délelőtti meccseket az Árok utcában. Az U17 meccse a szokásainkhoz híven jól indult az Újbuda ellen. Az első félidőben valódi ellenfelei voltunk az ellenfélnek, de sajnos a második félidőben már kevésbé. Obring Werner első félidős gólja kevésnek bizonyult a vendégek ellen. A második félidőben pedig több komoly támadásunk volt, de az újbudai kapus mindig meg tudta hiúsítani Werner és Szakács Balázs próbálkozásait. Nyilván nem lehet bírói hibának tekinteni a négy gólos vereséget, de a játékvezetői hibák nem segítették a fiataljaink játékát.
A második meccsen sem voltak következetesebbek a bírák, de erre fittyet hányva verték meg az újbudai U21-et az idősebb csapatunk játékosai. Valójában Molnár Gábor volt az, aki nem fért a bőrébe és kisajátította a gólszerzés jogát erre a meccsre. A 3 gólja mellett persze mások is csodálatosan játszottak, a vendégek kapusának volt is dolga rendesen. Sajnos a miénknek is akadt, Borbás Dorián sérülése miatt új cserekapusunk állt be a kapuba, míg a kapuból Kajdy Tamás csatárrá avanzsállt az utolsó percekre. Nagyon reméljük Dorián nem sérült komolyabban, bár a pályáról Neparáczky István gyúrónknak kellett lekísérnie a KO-t elszenvedő játékosunkat.
Varga László Zenga vasárnapi nyilatkozata
A pozíciónkból adódóan egy tíz emberrel védekező csapatot fogadtunk, melyet mindig nehéz feltörni, de ez sikerült ma nekünk. Folyamatos nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, gyakorlatilag egy térfélen folyt a játék. Molnár Gábor három szerzett gólja önmagáért beszél! Megyünk tovább célunk felé!

21. FORDULÓ EREDMÉNYEI
- FELNŐTT | BUDAÖRS - DIÓSD 2-0 (1-0) | Gólszerzőink: Sajbán I, Pleván
- U21 | Budaörs - Újbuda 3-1 (2-0) | Gólszerzőnk: Molnár 3x
- U17 | Budaörs - Újbuda 1-5 (1-3) | Gólszerzőnk: Obring
- U15 | Csepel - Budaörs 1-1 (0-1) | Gólszerzőnk: Tóth
- U14 | Csepel - Budaörs 4-3 (1-1) | Gólszerzőnk: Kindla, Horváth, Fodor
21. FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI
- FELNŐTT | 2014.04.05. | 16:30 | KÖRMEND - BUDAÖRS
- U21 | 2014.04.06. | 11:00 | III. Ker. TVE - Budaörs
- U17 | 2014.04.06. | 09:00 | III. Ker. TVE - Budaörs
- U15 | 2014.04.05. | 11:00 | Budaörs - Szigetszentmiklós
- U14 | 2014.04.05. | 09:00 | Budaörs - Szigetszentmiklós
A héten csak a legkisebbek játszanak hazait, ettől függetlenül minden futball rajongót várunk a pályák szélén idegenben is!
Hajrá Budaörs!














