A LIVER FC KÍSÉRETÉT 11-ES RÚGÁSOKKAL KÖSZÖNTÜK MEG
A Diósd elleni felnőtt mérkőzésen a múlt hétvégén ismét a Liver focistái kísérték a felnőtteket a pályára. A már hagyományosnak mondható "bevezetőt" egy kis játékkal köszöntük meg a srácoknak. Pap Bence, a felnőttek kapusa beállt a szünetben a a center pálya kapujába és máris záporoztak a labdák.
A héten a felnőttek Körmenden vendégszerepelnek, így a nagypálya most hétvégén pihen. Az U14 és U15 csapatok - akikből sokan nem is olyan régen még a Liver kötelékébe tartoztak - persze azért szombaton délelőtt játszanak egy-egy hazai mérkőzést a Szigetszentmiklós ellen, akik nagyon komoly ellenfélnek számítanak. A kisebbek kezdenek 9-kor, míg az "idősebbek" 11-től rúgják a bőrt. A mérkőzésre sok szurkolót és mégtöbb bíztatást várnak a fiúk!
Visszatérve a múlt hétvégére: kívánjuk és egyben várjuk is, hogy a videóban szereplők közül sokan csatlakozzanak majd a Budaörs utánpótlás illetve felnőtt csapatához egy pár év múlva!
Liver FC a pályán | 21. forduló 2013-14 | Bevonulás és játék a szünetben
Szombaton délelőtt mindenkit szeretettel várunk az U14-U15 SZTK elleni meccseire a felső, műfüves pálya lelátóira!
Hajrá Budaörs!














