Featured

Összefoglaló a hétvégi bajnoki meccsekről | 22. forduló

SZOMBATON AZ U15 ÉS FELNŐTT EGYSÉGÜNK, MÍG SZOMBATON AZ U21 ALAKULATUNK ZÁRT 3 PONTTAL

A felnőttek papírforma szerint végeztek a Körmenden szombaton délután. Győzelmünkkel közeledünk az élbolyhoz, a remény pedig még mindig él. A cél változatlan, Albert Flórián egysége motivált, szerencsénkre Andráshida és a Csepel is ikszelt a hétvégén. Az utánpótlásból az U21 a mai szereplésével tartja vezető helyét a tabellán, Zenga egysége a 22. fordulóban győzött a III. Ker. TVE és a játékvezetői hármassal szemben.

Szombaton reggel az U14 kezdte a küzdelmeket az Árok utcában. A Szigetszentmiklós korosztályos csapatai érkeztek - szemmel láthatóan a győzelemért, komoly erőt képviselve. A legkisebbeket sajnos több értelemben is letarolták, egyrészt minden akciónk elbukott és még négy gólt is kaptunk, de ennél rosszabb, hogy Fodor Szabolcs meg is sérült egy szerencsétlen esésnél. A meccset összegezve: nem mi voltunk a jobbak, de ennél több is sikerülhetett volna, ha egy picit összeszedettebbek vagyunk.


Az idősebbek már több szerencsével jártak és több akciót fejeztek be sikeresen, mint a vendégek. Az ellenfél nagyjából azonos szinten jár a tabellán, mint mi, de ma győztünk ellenük. A meccs elején nagyobb erőt képviseltünk, mint a vége felé. Meggyes Milán első, 11. percben szerzett találatát, Kiss Bálint gólja követte a 24. percben. Ezt követően viszont eléggé görcsössé vált a játékunk. A második félidőben még egy gólt is kaptunk, de védelmünk és kapusunk több találatot már nem engedett, így egy nehéz mérkőzésen szerzett három pontnak örülhettek a srácok.

Horváth Roland nyilatkozata a meccsről

Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, nehéz mérkőzésen, nagy akarással, néha görcsösen is, de sikerült megszereznünk az első idei, hazai győzelmünket.

Google+ képösszefoglaló az U14 és U15 meccsekről


Szombat délután a felnőttek Körmendre utaztak. Alapvetően más felállással kezdett a csapat, ami többek között sok játékosunk sérülésének is köszönhető. Ismét a kezdő 11-ben volt Tüske Roland, Házi Bence és Brkic Denis is. A meccs első félidejében ugyan sokat kellet várni az első találatra, amit Jovánczai Zoltán szerzett meg, de a második félidőben már gyorsan jöttek, mentek a gólok. Végre Feil Máté is feliratkozott a tavaszi szezonban gólt szerző játékosaink listájára az 55. perceben szerzett találatával, amit egy újabb Jovánczai gól követett. Ezután kaptunk is egyet a hazaiaktól, de a meccs végén - pontosabban a hosszabításban - Herczeg László is strigulázott. Persze a Körmend nem a tabella élén áll, így mást nem is várhattunk a csapattól, annak fényében, hogy júniusban szeretnénk a tabella legtetején állni.

KÖRMEND - BUDAÖRS 1-4 (0-1)

A tabella, ami éppen most lett teljes a Csákvár ma délutáni, Diósdi győzelemmel végződött meccse miatt, egyre kedvezőbb képet mutat számunkra. Ellenfeleink közül a Csákvárhoz, Andráshidához közelebb kerültünk, a mumus BKV és - a felkerülésben kevésbé érdekes - Győr tartotta magát idegenbeli győzelmeikkel. A másik ikszelő a Csepel volt, akiktől szintén távolodtunk, és az egyre jobban feltörő Füredi egység is megtorpant a hétvégén.


A vasárnapi mérkőzéseket az U17 és U21 idegenben játszotta a III. Ker. TVE csapatai ellen. A mérkőzések nem okoztak meglepetést, a bírói döntések viszont annál bosszantóbbak és szánalmasak voltak. Az U17 csapatunk ma sem volt teljes, edzőjük Urbán Zoltán még mindig az ágyat nyomja - akikenk innen kívánunk javulást. Zolit egy makacs betegség vette le a lábáról, sajnos a fiúk a távolból sem tudtak örömet szerezni győzelmükkel, pedig a mérkőzés elején - nem először az idén - vezettek is. Viszont a végére sajnos sosem jön össze a győzelem, ma sem volt szerencsénk. A mérkőzés elején Papp Balázs szerzett egy találatot, de a csapat az előnyét nem tudta tartani sokáig és a hazaiak szépen lassan vitték be a újabb és újabb találataikat. A második félidőre sajnos ismét felőrlődtünk és már nem tudtunk megújulni.


Az U21 több szerencsével járt ma is - igaz, ők nem a szerencsében bíztak, mivel nem csak a Kerület játékosai, de a játékvezetők is ellenük voltak. Aki a cserepadról játékost kiállít nevetésért, az valószínűleg nem való játékvezetőnek, de talán ez volt a legkisebb probléma Rózsa Norberttel, a meccs "házigazdájával". Mindegy, a mai meccs sem róluk szólt, hanem a FOCIRÓL, ELLENFELÜNKRŐL és RÓLUNK. Márky András első góljával komoly előnyre tettünk szert és a hazaiak játéka agresszívból görcsössé vált, amit játékosaink a második félidőben tudtak igazán kihasználni. A csereként beállt Bálint László mentális frissességet vitt a csapatba és rohamtempóban bevágott két gólt a hazaiak kapujába. Ezzel gyakorlatilag meg is pecsételte a sorsát a meccsnek: megérdemelten győztünk ismét. 52 ponttal nagy előnnyel vezetünk a többi csapat előtt, egyedül a Vasas alakulata liheg 2 ponttal lemaradva a nyakunkban. Kemény lesz a bajnokság vége az biztos.


22. FORDULÓ EREDMÉNYEI


23. FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI


Mindenkit szeretettel várunk a 23. fordulós hazai mérkőzésekre!

Hajrá Budaörs!


 

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat