SZOMBATON ÉS VASÁRNAP IS IZGALMAS MÉRKŐZÉSEKBEN VOLT RÉSZÜNK
A legfiatalabbak Komáromban vendégszerepeltek szombat délelőtt, ahonnan egy parádés győzelemmel és vereséggel tértek haza. Délután a felnőttek szórakoztatták a nagyérdeműt az Árok utcában, az izgalom itt sem maradt el, sőt egy kicsit túl is húzták a közönséget, de legalább senki nem ment haza a sípszó előtt. Vasárnap pedig az U17 és U21 játszott egy-egy szintén izgalmakkal teli mérkőzést.
Az idő vagy a pálya miatt nem lehetett senkinek hátránya ezen a héten, hiszen az itthon pályáink megfelelnek az előírásoknak, de most az U14 és U15 is minőségi, füves pályán játszhatott. Előbbiek egy kicsit alulszerepelték magukat, bár igaz, a Komárom az ősszel is parádésan játszott ellenük. Ez most sem volt máshogy, bár az első félórában tudtuk tartani a tempót a hazaiakkal, ezután viszont jött a gólözön. Sajnos nem tudtunk bevinni találatot, így a becsületgól is elmaradt és 0 pontot hoztak a srácok haza. Az U15 viszont pont fordítva játszott, igaz itt már az első negyedórában is esett gól. Először Meggyes Milán, majd Kiss Bálint, Vitai Bálint szerzett gólt, aztán a második félidőben Juhász Ferdinánd hármat, Meggyes Milán még egyet és Horváth Ákos is egyszer betalált a hálóba.
Horváth Roland a következőt nyilatkozta
Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Sok szép támadást vezettünk és örülök, hogy a csapat segítségével a keveset játszók is lehetőséghez jutottak. Remek füves pályán és jó környezetben játszhattunk. Nekünk is jó lenne egy füves pálya az utánpótlásnak, mert sok gyerekünk térdfájdalmakkal küszködik.
A szombat délután a szurkolók és a csapat is felhőtlen mérkőzésre számítottak. Felhő tényleg nem is volt sok, de a meccset könnyűnek semmi képen nem nevezhetjük. Az első félidőben sajnos nem tudtuk eldönteni a meccset, bár az utolsó percben Jovánczai Zoltán találatával elkezdődött valami, viszont a második félidőben meg is fordult a meccs. Az utolsó negyed órában beálló Sajbán II Máté góljával és a 87. percben sikeres találatot szerző Laczkovich Donát bravúrjával sikerült a győzelmet ismét letudni a Mosonmagyaróváriakkal szemben. A meccs összefoglalója: Budaörs - Mosonmagyaróvár 3-2 (1-0)
Módler László röviden jellemezte a meccset
Változatos mérkőzésen egy elhibázott büntető megfordította az állást és egy jó adag szerencse is segített bennünket abban, hogy megszereztük a győzelmet és a 3 pontot.

Vasárnap Urbán Zoltán csapata kezdett szokás szerint először. A héten a Szent István SE alakulatai jöttek az Árok utcába. Urbán Zoli csapata mai is egy peches mérkőzésen van túl. Végre komoly ellenfélként játszhattunk, de sajnos az egyéni hibák és a centiken múló, kihagyott kapura lövések megbosszulták magukat. A vendégek potya-11-esből és potyagólból végül csak többet rúgtak, így a három pont ma is elmaradt. A vendégszereplő U15 játékosok ma is szépen teljesítettek, Nagy Kristóf gólja is pazar volt. Kár, hogy nem sikerült a győzelem.
Urbán Zoltán ismételte magát a mai nyilatkozatban
Megint egy olyan csapattal játszottunk, ahol esélyünk is lett volna a győzelemre. Viszont sorozatos személyi hibák jellemezték a játékot, több gólesélyes kapura lövésünk nem jött össze. Kaptuk 2 büntetőt is, amit talán el tudunk volna kerülni, de gól lett belőle. Persze most is volt egy-két húzó játékos a csapatban, de a szerencse ismét nem a mi oldalunkon állt. Azért nagyon köszönjük az U15 játékosoknak, hogy ismét ügyesen támogatták a csapatot!

Vajda Dániel ismét formába lendült és rúgott 3 gólt a Szent István SE U21 egységének. Csakhogy ma ez nem volt elég a győzelemhez. Meglepetésül szolgált ma, hogy a bajnokaspiráns alakulatunk nem tudta legyőzni a vendégeket, akik a mai 1 pontjukkal a 11. helyen állnak. A szombati meccs ugorhatott be mindenkinek, aki ma is szurkolt az Árok utcában: az elején vezettünk, majd hamarosan egyenlítettek, sőt még az első félidőben meg is szerezték a vezetést a vendégek. A második félidő hangulata nagyjából a felnőtt meccsére hajazott, annyi különbséggel, hogy ott elég volt még két gólt szerezni az utolsó negyedórában, itt viszont még plusz egy kellett volna. A vezető hely - reméljük csak ideiglenesen - a múlté, sajnos a Vasas azonos játékteljesítménnyel, de jobb gólaránnyal átvette a vezetést a tabellán. Ez nyilván előfordulhat bármelyik csapattal, tehát a Vasas is hibázhat még, szerencsére a bajnokság még messze nem ért véget. Reméljük jövő héten az UTE ellen nem hibázunk és tudjuk tartani az iramot a Vasassal. Végül, de nem utolsó sorban említésre szolgál, hogy Vajda Dani a mai góljaival a harmadik helyen áll a csoport góllövő táblázatán. Eddig összesen 14-et rúgott az idei bajnokságban.
Varga László Zenga nyilatkozata
Hamarosan...
Google+ képösszefoglaló az U17 és U21 mérkőzésekről
23. FORDULÓ EREDMÉNYEI
- FELNŐTT | BUDAÖRS - MOSONMAGYARÓVÁR 3-2 (1-0) | Gólszerzőink: Jovánczai, Sajbán II, Laczkovich
- U21 | Budaörs - Szent István SE 3-3 (1-2) | Gólszerzőnk: Vajda
- U17 | Budaörs - Szent István SE 2-4 (1-2) | Gólszerzőink: Nagy, Toroczkai
- U15 | Komárom - Budaörs 0-8 (0-3) | Gólszerzőink: Meggyes 2x, Kiss, Juhász 3x, Horváth
- U14 | Komárom - Budaörs 8-0 (2-0)
24. FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI
- FELNŐTT | 2014.04.19. | 17:00 | VESZPRÉM - BUDAÖRS
- U21 | 2014.04.17. | 16:00 | Újpest - Budaörs
- U17 | 2014.04.17. | 16:00 | Újpest - Budaörs
- U15 | 2014.04.19. | 12:00 | Budaörs - Dorog
- U14 | 2014.04.19. | 10:00 | Budaörs - Dorog
Gratulálunk a játékosoknak, köszönjük a szurkolóknak a bíztatást a pálya mellett! Jövő héten is várunk mindenkit idegenben és idehaza egyaránt!
Hajrá Budaörs!














