
A 24. FORDULÓBAN A LEGJOBB JÁTÉKOT EGYÉRTELMŰEN AZ U15 JÁTÉKOSAI MUTATTÁK
Csütörtökön indult a hét - elég szerényen, Újpestre vezetett utunk, ahol az U21 és az U17 játszott egymással párhuzamos. Mindkét csapatunk igen komoly zakót kapott a hazaiaktól. A szombat már fényesebbre sikerült, de azért lehetett volna sokkal szebb is. Akik hozták a formájukat, azok az U15-ös srácok voltak, ők 3-0-ra verték a csoportjuk bajnokaspiráns csapatát, a Dorogot.
Az Újpesti vendégszereplésünk nem volt az igazi csütörtökön. Az U21 bajnoki esélyei ettől ugyan még nem úsztak el, de nem volt jó látni, mennyire nem ment a játék az UTE ellen. Sikertelen kisérleteinkből sem volt túl sok, ami veszélyesnek volt mondható. Ellenben a hazaiak, akik tökéletes kontrákból, előreívelésekből szereztek 3 gólt az első félidőben, és egyet a másodikban. Az U17 sem járt nagyobb sikerrel, bár ők legalább szereztek egy gólt illetve kaptak egy öngólt ajándékba. Azzal együtt viszont 10-et lőtt a hazai sereg az U15-tel kiegészülő csapatunknak. Egy biztos, Újpest most nem lett a kedvenc idegenbeli helyszínünk.
Az U14 szombat reggel indult neki a heti bajnokinak, de ha lehet azt mondani, hogy "kevesen voltak a focihoz", akkor most tényleg az a helyzet állt elő. 9 mezőnyjátékossal álltak ki a nem gyenge Dorog korosztályos csapata ellen. Mindenesetre ők így tizen sem ijedtek meg a feladattól és egészen jól tartották magukat. Sőt Hornyák Krisztofer révén még egy gólt is szereztek. Az 1-4-es végeredmény így egészen jó teljesítmény, amiért fontos megdicsérni a kis csapatot. Az U15 viszont a hét legeredményesebbje volt - a Budaörs alakulatai között - hiszen most ők egyedül nyertek, és ráadásul megdöbbentő fölénnyel verték a bajnoki cím várományosát. Az aratást Meggyes Milán kezdte a 15. percben, majd Vitai Bálint folytatta a 30. percben. A második félidőre egy kicsit visszaesett a tempó, és komoly helyzetei is voltak a vendégeknek, de Juhász Ferdinánd góljával a 75. perben be is állt a végeredmény.
Horváth Roland nyilatkozata a meccsről
Gratulálok a csapatnak! A mai mérkőzés egy igazi nagy derby volt! Az első félidőben mi irányítottunk és a mi akaratunk érvényesült. Ez gólokban is megmutatkozott. Sajnos a második félidő elején egy-két fiatalember könnyelmű volt és az ellenfél feljött ránk játékban. A negyedórás pihenő után ismét a kezünkbe vettük az irányítást és sikerült eldönteni a mérkőzést. Több kiemelkedő teljesítmény volt, aminek nagyon örülünk edző kollégámmal.Minden sportolónknak és családjuknak KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!

Google+ képösszefoglaló az U14 és U15 mérkőzésekről
A szombat délután már csendesebb volt, egyrészt a hétvégén már nem volt több hazai mérkőzés, másrészt a szél is alább hagyott - bár záporokkal szinte mindenki találkozhatott. A felnőttek Veszprémbe utaztak, ahol a második félidőben érkezett a hideg zuhany. A 13. helyen álló hazaiak 2 gólos hátrányból a játék második felének végén egy, majd a hosszabításban még egy gólla kiegyelítettek, így csapatunk csak egy ponttal tért haza.
VESZPRÉM - BUDAÖRS 2-2 (0-2)

A nagy probléma a heti teljesítménnyel, hogy ellenfeleink, a tabella első negyedében álló csapatok - a Győr kivételével, mind nyertek. Így a 45 pontunkkal a negyedik helyen állunk a Csákvár, a BKV és az Andráshida egységei után.

24. FORDULÓ EREDMÉNYEI
- FELNŐTT | VESZPRÉM - BUDAÖRS 2-2 (0-2) | Gólszerzőink: Laczkovich, Sajbán II
- U21 | Újpest - Budaörs 4-0 (3-0)
- U17 | Újpest - Budaörs 9-2 (4-0) | Gólszerzőnk: Szakács
- U15 | Budaörs - Dorog 3-0 (2-0) | Gólszerzőink: Meggyes, Vitai, Juhász
- U14 | Budaörs - Dorog 1-4 (0-2) | Gólszerzőnk: Hornyák
25. FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI
- FELNŐTT | 2014.04.26. | 17:00 | BUDAÖRS - CSEPEL
- U21 | 2014.04.27. | 11:00 | Budaörs - Siófok
- U17 | 2014.04.27. | 09:00 | Budaörs - Siófok
- U15 | 2014.04.26. | 09:00 | REAC - Budaörs
- U14 | 2014.04.26. | 11:00 | REAC - Budaörs
Gratulálunk a játékosoknak, és ezúton is kívánunk minden szurkolónknak, szimpatizánsunknak kellemes húsvétot!
Hajrá Budaörs!














